9. Az Üzenethozó Utazása

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2013 Július 14-én,
Boulder, Colorado

Isten elküldte az Üzenethozót a világba, nagy változások és növekvő bizonytalanság idején. Ő az egyetlen Üzenethozó a világ számára, bár sok embernek nehéz lesz ezt elfogadni, tekintettel korábbi elképzeléseikre és befektetéseikre.

Régóta felkészült erre. Az Angyali Gyülekezetből jött, amelynek ő a része. A világban ő egy ember. Ő nem tökéletes, de egyik nagy Üzenethozó sem volt tökéletes.

Ő az egyetlen, mert erre a célra küldték a világba, és ő a Gyülekezetből jön. Amit ő adni fog semelyik egyén nem tudna megadni, függetlenül attól, hogy mennyire inspiráltak vagy milyen képzettek is lehetnek, mivel ők nem tudják a szavaikon és a kihírdetéseiken keresztül a Menny Akaratát és Hatalmát elhozni.

De az igazi Üzenethozó nem csak a Menny Akaratát és Hatalmát hozza el, de magát a Menny Hangját – a Gyülekezet Hangját, amely egyként beszél, a sok egyként beszél – egy valóság, melyet az értelemmel nem tudsz fontolóra venni. Ehhez túlságosan korlátozott.

Vannak olyanok, akik azonnal felismerik az Üzenethozót, de a legtöbb más ember számára ezt időn és demonstráción keresztül kell megtanulni, mert a saját gondolkodásukban sok mindent tisztázniuk kell, mielőtt valami ilyen nagyságrendűt meg tudnának látni. Különböző formákban akarnak igazolást. És néhány elvárásuk teljesülni fog, mások pedig nem, mert Istent nem kötik ezek a dolgok.

Az ókori Üzenethozók élete annyira meg lett változtatva és értelmezve az idő folyamán, hogy mára senki sem tudja igazán kik voltak egy valódi és gyakorlati értelemben. De igazából senki sem tudja megérteni az Üzenethozó életét. Mert az Üzenethozók az Angyali Gyülekezetből jönnek. Ők nem az Isten fiai és lányai, mert Istennek nincsenek fiai vagy lányai. Ez pusztán egy világi megértés. Ez nem alkalmazható a Teremtésre.

Tehát az Üzenethozó a világon van. Oly nagyon hosszú ideje lett felkészítve. Nagyon sok időbe telt, hogy egy kiterjedtebb és teljesebb Kinyilatkoztatást kapjon, mint bármi, amit e világnak valaha is adtak, egyértelműen és világosan adva most, egy globális kommunikáció és globális kereskedelem világában, amely már nincs anekdotákba vagy lelkipásztori feldolgozásba öltöztetve vagy költői képekbe, de egyértelműen kimondva, sok ismétléssel, hogy idővel meghallható legyen; adva most a korszak technológiáját használva, amely még ezelőtt soha nem volt elérhető; adva most, hogy az egész világhoz szóljon egyszerre, nem csak egy törzshöz vagy csoporthoz vagy régióhoz – olyan nagy Üzenet, mert az a világegyetem Istenét képviseli, és azt, amit Isten csinál az egész világegyetemben, ami még ezelőtt soha nem lett feledve. Az emberiség nem volt elég képzett vagy fejlett ahhoz, hogy ilyen nagy dolgokat megfontoljon, kivéve néhány személyt.

Még nem ismered fel ennek tökéletességét, és miért kell így lennie. Mert amit Isten csinál a világban, csak akkor lehet megismerni, ha megérted, mit csinál Isten az egész világegyetemben. És ilyen Kinyilatkoztatást idáig még soha nem adtak. Ez az Üzenethozónál van. A Kinyilatkoztatásban van megadva.

Ennek a világnak a jövője és az emberi család előtt álló nagy kihívás a Kinyilatkoztatásban van felfedve.

A Kinyilatkoztatás tartalmazza minden egyes ember szellemiségének a jelentését és azt, hogy mi egyesíti az embereket mindenütt.

Valamennyi vallásos hagyomány jelentése és célja, amelyek egymással szemben annyira eltérőnek tűnnek, a Kinyilatkoztatásban meg van adva.

Az igazi kapcsolat, az igaz szerelem, az igazi elkötelezettség és az igaz odaadás jelentése a Kinyilatkoztatásban meg van adva.

Csak valaki az Angyali Gyülekezetből hozhat ilyen nagyságrendű valamit a világba, ezelőtt még soha nem látott formában bemutatva – összeadva az ősi bölcsességet a ráeszmélésekkel és igazsággal, melyek még soha nem lettek tisztán megértve, kivéve csak nagyon-nagyon kevesek által.

De most az egész világnak kell megkapnia ezt, hogy felkészüljön a világra érkező nagy változásra és felkészüljön az emberiség találkozására az intelligens élet világegyetemével, egy nem emberi világegyetemre, ahol a szabadság ritka. Ez a legnagyobb kihívás, melyel az emberiség valaha is szembesült és a legnagyobb következményekkel fog járni az életedre és minden ember jövőjére, mind most, mind a jövőben.

Az Üzenethozó ezt tűzként hordozza. Annyira tisztán lett bemutatva, hogy hallhatod a Kinyilatkoztatás Hangját, ami nyilvánvaló okokból soha nem volt lehetséges. Tiszta, sértetlen, tisztátalan, más ötletekhez, hiedelmekhez vagy hagyományokhoz nem kötődik, tiszta. De ahhoz, hogy ezt felismerjük és megkapjuk, az elmédnek tisztának vagy elég tisztának kell lennie, hogy megláthassad, hogy meghalljad, és megértsd.

E nélkül csapdába ejtenek a bírálataid, az elítéléseid, a véleményeid és mindazok, amelyekbe befektetett önmagad, amelyek most a kor legnagyobb eseményének útjában állnak, amely körülöttetek történnek, az Üzenethozó ideje alatt.

Alázatos emberként jár, de az emberek nem látják. Nem ismerik fel őt. Egyértelműen, őszintén és alázatosan beszél, de az emberek nem hallanak. Nem tudnak válaszolni.

De ezzel a kihívással kell szembenéznie minden Üzenethozónak minden korban. Ez a Különválásban élés eredménye egy olyan világban, amelyet annyira elsötétített az emberi erőszak, a tudatlanság és tragédia, hogy az emberek nem tudják, hogyan kell látni. Nem tudják, hogyan kell hallani. Nem tudják, hogyan kell tudni. Elveszítették a kapcsolatukat a mélyebb Tudással, melyet Isten helyezett el bennük – ami itt van, hogy vezesse őket, megvédje őket és felkészítse őket a szolgálat nagyobb életére a világban.

Tehát az Üzenethozó jár és beszél, de először nagyon kevesen tudják meghallani. És, hogy meghalljad az Üzenethozót valóban figyelned kell, nem pedig megpróbálni összehasonlítani azt, amit mond azzal, amit már gondolsz, hanem azzal a vággyal, hogy túlláss a jelenlegi elképzeléseiden és zavarodon. Ő elhozza a világosság fényét, de ha te a zavarodás ködében élsz, nem fogod ezt a fényt látni. A közeledben lesz, de te csak más dolgokat fogsz látni.

Akkor hogyan fog ez az Üzenethozó – egy egyén, aki a világba jön, ó, talán csak egyszer egy évezredben – hogyan fog ő beszélni az egész világgal és oly módon beszélni velük, hogy az Üzenete elég válaszra találjon az emberiség felkészítéshez a nagy változásra, ami érkezik és ami már rajtuk van? Mert az óra későre jár és az emberek még mindig álomban vagy rémálomban élnek a körülményeiktől függően.

Hogyan fog az egész világgal egyszerre beszélni? Ez nem fog megtörténni, ha egy utcai sarokról prédikál vagy csak kis csoportokkal beszél. Az Üzenetet közvetítenie kell felhasználva a technológiát és az ehhez meglévő szabadságát. A jövőben lehet, hogy ez a szabadság nem lesz meg, tehát ez a lehetőségek nagy ablaka és szüksége a világ számára.

Sokak számára nagy kihívás lesz a Kinyilatkoztatást hallani. Próbára fogja tenni az ötleteiket, a feltételezéseiket, a sérelmezéseiket, a hozzáállásaikat és minden bizonnyal a saját életükben tett kompromisszumaikat, melyek ilyen veszélybe, nyomorúságba és boldogtalanságba helyezte őket. Bár jobb megmenekülni a sötétségtől, mint megpróbálni azt gondolni, hogy tele van fénnyel.

Az Üzenethozó közvetíteni fog a világba és ezt folytatni fogja, mert túlságosan nem biztonságos számára, hogy nagyon gyakran beszéljen nyilvánosan. Ritkán fognak intervjút készíteni vele, de a riporterek valószínűleg nem fogják megérteni. Mert ki kell hirdetnie azt, ami elengedhetetlen, azt amely egyedül egy személy érdekein túlmenően beszél, az emberi szív és lélek nagyobb szükségleteihez, valamint az emberiség nagyobb szükségletére, hogy felkészüljön egy olyan világra, amely annyira más lesz, amely fenomenális ütemben változik, még ebben a pillanatban is.

Bölcsességet és Tudást hoz a világegyetemből. Megnyitja az ajtót a világegyetemben lévő életbe. Beszél a változás Nagy Hullámairól, amelyek a világra jönnek. Beszél a kapcsolatokról és a magasabb célról. Beszél a Tudás hatalmáról, a nagy intelligenciáról, amely minden emberben él és felfedezésre vár.

Beszélni fog a lélek utazásáról. Beszélni fog arról, ami igaz minden vallásban. És beszélni fog mindazon ellen, amely minden vallásban hamis, mert nagy korrigálást hoz magával. Mert ezt a korrigálást meg kell adni, különben a Kinyilatkoztatás nem lesz megértve. Mert amikor Isten beszél, ez mindig nagy ellentétben áll azzal, amit az emberiség együttesen feltételezett, hogy igaz, és a sok hibával a gondolkodásában, feltételezéseiben és a múlt megértésében.

Isten elhozza a Különválásban élő Teremtés részének a megváltás nagy ígéretét a Pokol és a kárhoztatás fenyegetése nélkül, mert Isten a Teremtés egyetlen részét sem küldi kárhoztatásra.

De az Üzenetnek tisztának kell lennie. Világosnak kell lennie. Ez nem lehet kompromisszum. Nem lehet pusztán arra tervezett, hogy vonza az emberek jelenlegi gondolatait és étvágyát. Nagy figyelmeztetést, hatalmat és helyreállítást kell hoznia. Mert az ilyen nagy Kinyilatkoztatások csak az emberiség történetének és fejlődésének fordulópontjain történnek.

Szerencsés vagy, hogy a Kinyilatkozatás idején élsz. Minden idők legnagyobb ideje a világban lenni. És te itt vagy. Azért küldték ide, hogy ebben az időben élj – a nagy nyomorúság és felfordulás idején, a nagy nehézségekkel teli időben – a csökkenő erőforrások és a növekvő népesség világába élj.

Mi ad majd erőt és hatalmat az állandó háború és az állandó küzdelem elkerüléséhez? Még a vallások is ismét fegyvereket vettek fel. A harcosokkal teli világban, amely arra törekszik, hogy ki férhessen hozzá ahhoz, ami maradt, hogyan lesz megalapítva az együttműködés, az igazságosság, az elosztás egy világba, ilyen körülmények alatt?

Az embereknek természetesen vannak ötleteik, de csak Isten tudja, mi lesz igaz és mi lesz idővel valóban hatékony és eredményes.

Isten szereti a világot, és nem fogja nézni, hogy az emberiség tudatlanság, félelem és kapzsiság útján elpusztítja az emberi civilizációt. Annyi lett ebbe a világba befektetve. Ez egy fontos világ a számtalan fajjal, számtalan vallással teli világegyetemben. Csak Isten tudja.

Ezzel szemben állni, tagadni ezt, az arrogancia és tudatlanság és feltételezések mintaképe. Azt gondolni, hogy Isten nem küldhet egy új Üzenethozót a világba puszta ostobaság és arrogancia. Mert még az Isten Üzenethozói sem tudják, mit fog tenni Isten a következőkben. Még a szentírások sem tudják megmondani, mit fog tenni Isten a következőkben. Még az Angyali Jelenlét és Gyülekezet sem tudja megmondani, mit fog tenni Isten a következőkben.

Az Üzenethozó közvetíteni fog a világba és elérhetővé fogja tenni a Kinyilatkoztatást, ahogy tudja. És ehhez hatalmas támogatásra és segítségre lesz szüksége. És az életét sokféle erő fogja érinteni, ahogy ezt a nagy küldetést vállalja.

És meg kell találnia azokat, akiknek van látása és füle meghallani, akik a világba lettek küldve, hogy segítsenek neki. De követniük kell őt. Kapniuk kell. És adniuk kell.

Egy ember ezt egyedül nem tudja megtenni. Még ha az Angyalok között is felszentelt, egyedül nem tudja megtenni. Nagy segítségre és támogatásra lesz szüksége.

És a szívedben tudni fogod, ha ez a te hívásod. De ahhoz, hogy megismerd a szívedet, az elméd felszíne alá kell merülnöd, és el kell menekülnöd a saját ötleteid pusztításától, az elméd zavarodottságától, egy magadban lévő mélyebb birodalomban, ahol nagyobb dolgok láthatók és ismertek.

És hogy ezt lehetséges legyen, a minden élet Teremtője biztosította a Lépéseket aTudáshoz, egy úti térképet ahhoz a részedhez, amely állandó és igaz, erőteljes és félelem nélküli, kegyes, de erős és határozott – egy olyan részed, amelyet alig ismersz vagy soha nem volt tudott, de ami a Lényed alapjában lakik.

Valamennyi vallás célja az, hogy odavezessen ehhez. De minden vallás célja elveszett, és be lett fedve az emberi adoptálással, az emberi intézményekkel, az emberi ideológiával, az emberi hatalommal és a dominanciával. Bármely hagyományból egy nagyszerű tanárra lenne szükség, hogy ott megtaláljuk a Tudás valódi útját.

És erre most nincs idő, mert az emberiségnek lehetőséget kell kapnia arra, hogy felkészüljön a világegyetemre – az élet Nagyobb Közösségére. Meg kell lennie a lehetőségének, a bölcsességének és szükségének ahhoz, hogy felkészüljön egy megrázó változáson áteső világra.

Elég embernek kell látnia és tudnia, hogy a Kinyilatkoztatás megmaradjon és az ereje érezhető legyen és elegendően kifejeződjön a világban, hogy felülkerekedjen a félelmen, a gyűlöleten, a haragon és gyötrődésen, amelyek olyan sok ember elméjét uralja és amelyek annyi kimenetelt meghatároz világszerte.

Az Üzenethozó egy idősebb ember. Évei értékesek. Nagy nehézségeken ment keresztül – balsors, betegség, ellenzék. Figyelemre méltó türelmet és tartózkodást, alázatot és áldozatot igényelt tőle, hogy ez a világba hozza.

Most ő közvetíteni fog és bemutatni. És néhányan tanításra lesznek kijelölve – általa és a Gyülekezet által kijelölve, hogy az emberek megértsék a nyilatkozatát, hogy az emberek megértsék ki ő, miért van itt és mit hozott az emberiségnek – amit az emberiség nem tud magának megadni.

Ez a nagy áldás a világon. Ez a nagy remény az emberiség számára. Ez a vallási hagyományok helyreállítását ígéri és megadja az alapot a közös egységükhöz. Ellenpont mindahoz, ami korrupttá tette őket. Látod, ez Isten válasza és Isten irányítása, Isten Hatalma és Isten Jelenléte.

Ahhoz, hogy eljuss az Üzenethozóhoz, először a Kinyilatkoztatáshoz kell jönnöd, mert a tanítás fontosabb, mint a tanító. Az Üzenet időben fontosabb, mint az Üzenethozó. Az Üzenethozó el fog távozni ebből a világból, de az Üzenet meg fog maradni. Az, hogy korrupttá fog-e válni és más dolgokkal ötvöződik-e, azt követői tisztasága fogja meghatározni és azok, akik képesek válaszolni egy Új Üzenetre Istentől.

Az Üzenethozó tanításokat és tisztázásokat fog adni, de nem lesz mindenki számára elérhető, mert ideje értékes. Utazása nagyszerű. Küldetése óriási.

A Menny figyeli, hogy ki tud válaszolni. A Menny figyel, hogy lássa, ki fogadja őt Üzenethozóként. A Menny figyelve nézi azokat, akik tagadják, nevetségessé teszik vagy elítélik.

Nagyszerű próbatétel az emberiség számára. Nagyszerű teszt. Képes fogadni az emberiség egy Új Üzenetet Istentől – nem egy törzsnek vagy egy régiónak, vagy egy csoportnak adva, hanem egy egész világnak és időben megkapva, hogy felkészítse az emberiséget a világra érkező nagy változásra?

Az idő a legfontosabb most. Nincs egy évszázadod ahhoz, hogy fontolóra vedd ezeket a dolgokat. Ez nem egy játékszer a tétlenek és a lusták számára. Ez nem csupán egy filozófia a filozófusoknak, hogy megtárgyalják és megvitassák. Ez nem egyfajta szórakozás azok számára, akiknek nincs egy komolyságuk az életüket illetően és nem értékelik magukat.

Hallhatod az Üzenethozót. Láthatod az Üzenethozót. Megkaphatod a Kinyilatkoztatást, amely most az elképzelhető legtisztább formában van adva.

Ez a te kihívásod. Ez a te lehetőséged. Azt fogja elhozni hozzád, ami benned él, ami nagyszerű. Megmutatja a kivezető utat a zavar dzsungeljéből. Ez azt az erőt fogja adni nekted, amelyet Isten adott neked és azt a felelősséget, amelyet kinyilatkoztattál mielőtt e világba jöttél. Ez visszaadja neked az erődet, a méltóságodat, a hatalmadat és a célodat. Képes vagy megkapni ezeket a dolgokat?

Az áldás itt van. Isten újra szólt. Az Üzenethozó a világba lett küldve. Hatalmas méretű, erejű és befogadású Üzenetet hoz magával. Az életét ennek adta. Ez egy nagy hívás, hogy segítve és támogatva legyen. Ez fogja az emberiség számára a különbséget jelenteni, a nagy különbséget az elkövetkező időkben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *