Tag Archives: The Engagement

3. A Kapcsolatfelvétel

Amint Isten Hirnökének,
Marshall Vian Summers-nek lett kinyilatkoztatva
2011, április 16-án
Boulder, Colorado-ban (USA)

Itt most a Magasabb Tekintély szól hozzád az Angyali Jelenlét útján, mégpedig egy olyan részedhez szólva, ami saját Lényed központi magva és forrása, s amely társadalmi kondicionálásodon, elképzeléseiden és hitnézetetiden, valamint a kultúrádról, de még a vallásodról is alkotott elképzeléseiden és hitnézeteide túlról hív téged.

A Magasabb Tekintélynek Üzenete van a világ és a világban élő minden személy számára. Az Üzenet nem egy ötlet vagy elképzelés. Több mint egy gondolat-sorozat. Ez egy elhívás s egyben egy megerősítés is, amely reagálásra szólít fel s egyben megerősíti is azt, miszerint van benned, s a világban minden emberében, egy mélyebben lakózó természet. Ennek a megerősítése fordulópontot jelent reagálóképességed terén.

A Hatalom és a Jelenlét a fizikai világegyetem felett elnökölnek, olyan világegyetem felett, amely sokkal hatalmasabb és tágasabb annál, mint amit el tudnál képzelni, sőt, még a fizikai világegytemen túlmenően egészen maga a Teremtés nagyobb birodalmai felett is, amit megintcsak a világban vajmi kevesen voltak képeseke valaha is leheségesnek tartani.

Ugyanakkor a Magasabb Tekintély te hozzád, aa legmeghittebb részedhez szól, Lényed középpontjához, mélyen az elméd felszíne alatt.

Ez a te lehető legnagyszerűbb kapcsolatod. Ez az értelem és a cél forrása minden emberrel, helyiséggel, de még minden tárggal való kapcsolatodat illetően is.

Most van szükséged arra, hogy ez a Magasabb Tekintély mélyebb részedhez szólhasson, menyitva elötted ésmegismertetve veled ezt a mélyebb részedet, hogy ezáltal tudjon téged felkészíteni egy új világban való életre, s hogy egy inelligens élettel hemzsegő világegyembe, az élet Nagyobb Közösségébe, be tudjál kapcsolódni.

Te ezekről nem tudsz,

Ugyanakkor a része vagy.

Talán megtapasztaltad már valamikor mélyebb természetedet

Amikor tisztán láttál,

Amikor sejtelmeid voltak és

Még akkor is amikor csalódtál,

Amikor képes voltál a hallásra

Vágyaidon és félelmeiden,

Mások vágyain és félelmein túlmenően.

A Magasabb Tekintély téged hív,

Hívószava elméd ősi folyosóin át visszhangzik benned,

Hívószava hitnézeteiden és megannyi elfoglaltságodon tisztán átszűrődve szól hozzád.

Isten ugyanis ismét szólt és

A Szó és a Hang újra a világban vannak.

Ez egy mélyebbre ható kommunikáció,

Sokkal mélyrehatóbb és mélyebb értelmű, mint amit az értelem fel tudna fogni.

Egy nagyobb és mélyebb felelősségről,

Valamint a világon belüli és az azon túli nagyobb kapcsolatról szól.

Ennek a kapcsolatnak a révén

Leszel a híd,

A világgal összekötő híd,

Az Ősi Otthonodhoz kapcsolódó híd,

Ahonnan jöttél és

Ahová vissza fogsz térni.

Az emberek sok mindent akarnak.

Nagy félelmeik vannak —

A veszteség félelme,

A nincstelenség félelme,

A hiány félelme,

Az elnyomás félelme,

A fájdalom és a szenvedés félelme

Valamint a haláltól való félelem.

A Magasabb Tekintély viszont ahhoz szól, ami mindezeken túl van.

Itt a Teremtó a Teremtéshez szól.

A benned levő Teremtéshez, ahhoz a mélyebb elméhez, amit Mi Tudásnak nevezünk.

Ez a te maradandó részed.

Itt arról a részedról van szó, amely a mostani s az ezutáni életed elött létezett,

S amely most útját járja az Elválasztás birodalmain belül,

Ahol vezérlését pustán a Hangtól kapja.

Az emberek sok mindent akarnak.

Félelmeik vannak.

Sokaknak szilárd hitnézeteik vannak.

A Magasabb Tekintély viszont mindezeken túli dolgokról szól

Mindazokhoz, akik látni és hallani tudnak, továbbá egy mélyebb szintről képesek erre reagálni.

Ezt nem tudod felbecsülni.

Mghaladja értelmedet.

Ezzel nem tudsz vitába szállni, mert meghaladja képességeidet.

Titokzatos, mivel mindent áthat.

Az itteni világon és minden más világon túli az eredete,

Úgyhogy még elképzelni sem tudod.

Tapasztalata viszont oly mélyreható, hogy meg tudja változtatni

életpályádat

És riaszt fel téged az Elválasztás álmából,

Ez hív ki téged elfoglaltságaid

És kapcsolataid világából

És minden egyébből,

Hogy meg tudd hallani Ősi Hangját,

Ami annyira ősi, hogy képtelen vagy felismerni miféle életról szól,

Noha éppenhogya te életedról szól.

Isten tudja mi közeleg a láthatáron.

Isten tudja miért vagy te itt.

Isten egy bizonyos célból küldött téged ide.

Itt a saját terveid és célkiűzéseid aligha jöhetnek számításba.

Ez a dolog ezeknél sokkal nagyobb.

Ez ennél sokkal egyszerűbb, ugyanakkor nem kevésbé magasztosabb.

Ez Lényed és természeted és alkatod lényege.

Ez a legelemibb kapcsolat, amivel rendelkezel,

A legmélyebb szeretet,

A legnagyobb vonzerő.

Ez téged saját magaddal hoz össze és

Ez ad életednek fókuszt.

Kihív téged ártalmas helyezekból, illetve azok alól a helyzetek alól, amelyek nem ígérkezőek a számodra.

Elhív a világban való nagyobb szolgálatra,

A titokzatos Ősi Hang irányítása alatt,

Olyan Hangon, amihez hasonlót még nem hallottál,

Amely mindannál mélyebb mint amit valaha is éreztél,

S nagyobb bárminél, amit látni vagy megilletni lennél képes.

Az emberek sok mindent akarnak.

Nagy félelmek vezérlik őket.

Még örömeikbe is annyi félelem és bizonytalanság vegyül.

Az Ősi Hang túl van viszont a félelmen,

S amikor erre reagálsz, te is túl leszel a félelmen.

Ki tudná megmondani, hogy mi is ez?

Ki tudná ezt felbecsülni?

Ne légy ostoba, hogy haszonalapon kezdjél ezen morfondírozni.

Ne elemezd a dolgokat.

Ne hőkölj vissza ettől,

Mert ez a te életed, a te célod és a te elhívásod.

A Jelenlét és a Kegyelem van veled,

Te viszont mással vagy elfoglalva.

Elméd másfelé jár.

Ami téged megment és helyreállít

Az most itt van veled,

De te más irányba nézelődsz.

A Kinyilatkoztatás a világban van.

Isten ismét eljött

Egy Nagyobb Üzenettel az emberiség számára

Valamint egy nehéz és veszélyekkel teli jövőre való felkészüléssel az emberiség számára.

De mi is ez?

Mit is jelent?

Miért is történik?

Hogyan tudsz felkészülni rá?

Csak a Kinyilatkoztatás képes ezekre a kérdésekre megválaszolni.

Elkülönülve képtelen vagy megválaszolni ezekre a kérdésekre.

Az emberek sok mindent akarnak.

Nagyon szétszórt a figyelmük.

Nagyon el vannak foglalva,

Ugyanakkor nem tudják hol állnak és mit is tesznek.

Céljaik többnyire a társadalom céljai.

Nem tudják utuk merre viszi őket az életben

Vagy hogy miért vannak itt

Vagy hogy ki küldte ide őket

S hogy mi fogja őket helyreállítani

És betölteni

És életüknek célt és irányt adni.

Az Ősi Hang szól most hozzád.

Hallani fogod az Ősi Hangot magadon belül reagálni vagy visszhangozni,

Mert a te kapcsolatod nagyon mélyre megy.

Olyan az, mint a föld felszíne alatti áramlatok

A sivatag alatt

A legtisztább vízű földalatti áramlatok,

Amit viszont a felszínről nézve nem lehet látni,

S amit csak más úton lehet felfedezni.

Miközbenéletedet a felszínen éled,

A legmélyebb bensődben

Istenhez vagy kapcsolva.

S ezt a kapcsolatot megtapasztalni

Csak az elhívás, valamint az arra való reagálás útján lehet,

Azzal, hogy a mélyebb Hangot s egy nagyobb irányt követsz.

Az emberek azt kérdezik: Miért? Miért történik ez?

Le kell álljanak és hallgatniuk kell,

És meg kell tanulniuk hallgatni,

Figyelmület teljesen erre a pillanatra fordítani ahhoz,

Hogy meghallják, megérezzék és meglássák

Miként kavarog bennük a Kinyilatkoztatás,

Így kavarog aztán a Kinyilatkoztatás,

A minden emberen belüli Kinyilatkoztatás.

Így szól Isten a világhoz

A Kinyilatkoztatás Idején.

Ez a legmélyebb és a legjelentősebb szinten való viszony.

Istentől nem tudsz elszakadni,

Mivel Isten mindenhová veled megy.

Minden tevékenységedben ott van.

Csak a gondolataid révén lehetsz elválasztva,

Más dolgokkal azonosulva.

De az Ősi Hang benned van,

Reagálásra hív,

Hol vezérel téged,

Hol visszafog téged.

Hogy mélyebb előérzeteidet

És szíved ösztönzéseit meg tudd érteni,

El kell kezdened hallgatni,

Hallgatni önmagadon belül.

Hallgasd meg a világot ítélkezés és elitélés nélkül.

Hallgass az bekövetkező jelekre.

Hallgass arra, hogy hogyan kell majd azokra reagálnod.

Hallgass arra, hogy kivel kell legyél és kivel nem.

Itt nem félelmet követsz.

Itt nincs elitélésről szó.

Itt egy nagyobb megkülönböztető képességről,

Egy nagyobb felismerésről van szó.

Isten beléd ültette a Tudást,

Hogy az vezessen és az óvjon meg téged,

S hogy egy nagyobb élethez,

És a világban való közreműködéshez juttasson el téged.

Ez az értelem birodalmán és hozzáférhetőségén túl van.

Egy mélyebb szinten megy ez végbe.

Mihelyt megtapasztalod ezt,

Nagyobb megkülönböztető képességre kezdesz majd szert tenni.

Óvatosabb leszel azon a téren, amit teszel

S hogy kivel fogsz egy társaságban forogni.

Mélyen odafigyelsz majd másokra, hogy meglásd

Legyen-e velükközös kapcsolatod,

S hogy tulajdonképpen mi az amit kommunikálnak feléd.

Az emberek sok mindent elhisznek,

De vajmi keveset tudnak.

Az elme felszínén élnek,

Ami mindig forrong és káoszban van,

Szelektől hajtott

És a világ szenvedélyeitől felkorbácsolt.

Hitnézeteikkel pótolják mélyebb kapcsolataikat.

Elfoglalatságaikkal kikerülik

A nagyobb kapcsolatvételt, ami végsoron a sorsuk.

Nem képesek tudni.

Nem képesek reagálni.

Saját gondolataik elnyomása alatt tengődnek,

Elméjükre és reakciójukra építenek.

Rabszolgák ők, s rabszolgaként élnek.

De a Misztérium bennük van.

Ez a legfontosabb dolog az életben.

Minden cél elérésén,

Vagyonszerzésen

Társkeresésen

És társadalmi elismerésen túlmenően,

Ez a legfontosabb dolog,

Mivel ez a kapcsolatvétel nagyobb arénája.

A Misztérium mindennek a forrása.

Minden nagy felfedezésnek és szolgálatnak,

A nagyviszonyoknak,

A nagy tapasztalatoknak,

Ezeknek mind a Misztérium az eredete,

Annak is hogy te ki vagy,

Hogy miért vagy itt,

Hogy mi az ami hív most téged,

A nagyobb társaságodnak,

A világon belüli bizonyos emberekkel való sorsodnak,

Annak a képességednek, amivel pályádra rátalálsz,

Míg mindenki más körülötted

Csak alszik, álmodozik s reagálni képtelen.

Ezt az az út, amit meg kell járnod,

Különben életed nem lesz

Egy zaklatott álomnál több.

Amikor aztán visszatérsz Szellemi Családodhoz,

Miután ezt a világot elhagytad,

Szemügyre vesznek majd téged,

Hogy elvégezted-e a feladatodat,

S hogy mélyebb kapcsolatot tudtál-e megteremteni.

S hogyfogod-e egyálatlán tudni hogy elérted-e azt

Vagy sem.

Itt ítéletről vagy ítélkezésről szó sincs,

Csupán a dolgok elismeréséről.

Itt ami azelött titokzatos volt, most maga a valóság lesz.

És prioritásaid világossá válnak elötted.

Itt nem terelődik el a figyelem.

Itt nem ütközöl ellenállásba.

Itt akarod majd a visszatérétst,

Azt fogod mondogatni magadban :

“Ezúttal emékezni fogok.

Most már tudok.

Most már látok.

Emlékezni fogok”.

Csakhogy itt most kell emlékezzél, míg itt vagy.

Ez itt a nagy különbség.

Ez minden fontos dolognak a kiindulópontja.

Ez életed fordulópontja.

Ez csak azért annyira titokzatos, mert leválasztottad magadat ettől,

Belekeveredtél a forma világába,

Elvesztél a világban,

Mint egyén felnövekedve benne

Egy nehéz és és változó világhoz alkalmazkodtál.

Aztán valami beüt, ami emléketet téged valamire,

S kezded majd ráérezni a Misztériumra, ami veled

És benned van

És kihatással van rád.

Ennek a Forrása tól van a fizikai valóságon,

Mert aki te valójában vagy, az a fizikai világon túl van.

S ahová végül is menni fogsz, az től van a fizikai világon,

Téged viszont arra szántak, hogy itt legyél,

Mert egy bizonyos célból lettél ide küldve.

Erről a Misztériumről vna itt szó.

Azért szólunk ezekről a dolgokról,

Kapcsolatvételünk mélyebb szinten történhessen veled,

Hogy előhívjuk belőled azt, ami valódi és hiteles,

Hogy egy olyan részedhez szóljunk,

Amit alig ismersz, amiről alig tudsz,

S ami valójában a te nagyobbik részed.

Ez a részed reagálni fog

A Mi együttes ősi elhatározásunk miatt.

Te ettől most félsz,

De egyben vágyódsz is rá.

Ez egy természetes vágy,

Sokkal termésetesebbe annál amit teszel,

Vagyamit akár meg tudnál tenni a világban.

Ez a Kapcsolatvétel.