Elkerülni a Múltat

Az emberiség arra készül, hogy egy egészen más jövőben éljen, a jövő ami sok szempontból ellentétben áll a múltal. A gyorsuló változás, amit magad körül és még magadon belül is tapasztalsz erről ad tanúbizonyságot. De ez nem csupán az, hogy a közvetlen körülményeid változáson mennek keresztűl vagy, hogy esetleg újfajta tapasztalataid vannak magadon belül. Az egész világ változik. Mivel a változás Nagy Hullámai vannak a világ felett és most az emberiség szembe áll a Kapcsolatra és a beavatkozásra a Világegyetemben lévő intelligens fajaitól, az élet Nagyobb Közösségéből, amiben a világod létezik.

Ahhoz, hogy ezt megfelelően képes legyél felismerni és erre reagálni, képesnek kell lenned tisztán gondolkozni. Képesnek kell lenned, nagy objektívitással tisztán látnod. Józan ésszel kell meghoznod a döntéseidet. De ez úgy tűnik rendkívül nehéz az embereknek és mindig is nehéz volt az embereknek, mert a gondolataik a múltat tükrözik. Az feltételezik és úgy vélik, hogy a jövő olyan lesz mint a múlt.

Ez már annyira berögzötté vált, hogy az emberek akár azt is gondolják, hogy az élet a múltbéli ciklusok sorozata – gazdasági ciklusok, életciklusok – mintha a múlt egyszerűen újra megerősítené önmagát, ismételten létrehozva önmagát, mint az évszakok szüntelen folytonossága vagy mint a felkelő és lenyugvó nap. Ez a múltbéli irányultság megakadályozza az embereket abban, hogy tisztán lássanak, megakadályozza őket abban, hogy egy új kérdések sorozatával szemben józan észt használjanak, megakadályozza őket abban, hogy felismerjék az életük változik és olyan döntéseket kell most meghozni, amit talán semmi máshoz nem hasonlítható, amit ezelött valaha meg kellett tenniük.

Sok ember el akarja kerülni a múltat a kudarcaik és a csalódásaik miatt. Ezek a dolgok kísérteni tudnak és gyakran kísértenek is. De a múlt elkerülésének itt egy sokkal nagyobb jelentősége van. Ennek a fontossága kapcsolatban áll a pillanatban lévő igazság meglátásának és annak tudásának a képességével és az életed változó körülményeire való reagálásával.

Ha ezeket a dolgokat nem látod és nem megfelelően reagász, a változás pusztító hatással lesz rád. Meg fog lepni téged. Nem számítottál rá. Nem ismerted fel a következményeket. Nem láttad a döntéshozatalnak a fontosságát akkor, amikor megvolt a lehetőséged a döntésre. Az életben a sikerre és a kudarcra vonatkozóan annyi minden függ a látás és a tudás képességétől és hogy megfelelően tudj reagálni, még azokkal a döntésekkel szemben is amihez nem vagy hozzászokva, még olyan körülményekkel szemben is, amihez nem alkalmazkodtál és nem megszokottak.

Isten egy nagyobb intelligenciát helyezett beléd, hogy segítsen ezeket a döntéseket meghozni, hogy segítsen meglátni és felismerni azokat a körülményeket, amelyekre muszály válaszolnod. Isten szemeket adott neked a látásra és füleket a hallásra. De mivel az elméd annyira berögzült a múltban és a múltbéli feltételezésekben, ez a látás és ez a hallás nagyban akadályozva van és sok esetben túl van terhelve.

A múlt, ami elöl menekülsz nem csupán a saját kudarcaid, veszteségeid és csalódásaid érzése a korábbi időkből. Ez valójában a múlt befolyása azon  képességedre, hogy előre láss, hogy észrevedd mi érkezik az életed horizontján, hogy még időben felismerd a változások Nagy Hullámait, így képes legyél rájuk reagálni, felkészíteni magadat rájuk és így meglegyen az időd az életedben lévő helyzetek és körülmények megfelelő megváltoztatására.

A benned lévő Tudás figyelmeztetni fog téged messze megelőzve a veszélyt és nehézséget. De ha nem hallod azt, amit a Tudás mond vagy ha nem veszed az üzenetét komolyan – eloszlatva őket, mint puszta homályosság vagy félelem, amit le kell küzdened – akkor nem fogod az Isten által beléd helyezett nagyobb hangnak az előnyeit élvezni. S bár intelligens vagy, nem fogsz intelligens módon tevékenykedni. Mivel az igazi intelligencia a tanulás és az alkalmazkodás képessége és vágya. Ez az igazi intelligencia. Az igazi intelligencia nem csupán az összetett problémák megoldása vagy összetett gépek építése vagy okosnak és szellemesnek lenni. Mert ha nem látsz és nem tudsz, az elméd ezen vonatkoztatásai milyen előnyt nyújtanak számodra?Ha az életre nem tudsz intelligensen reagálni, akkor mi az értéke az intelligenciádnak?

Isten tudja, hogy mi közeledik a látóhatáron, és ez az amiért egy Új Üzenet van a világban. De ha ezt nem látod és nem tudsz reagálni rá, ha nem veszed a fáradságot, hogy megtedd azokat a dolgokat, amiket mond, akkor ez az Új Üzenet elveszik benned és a neked adott Tudás nagy tehetsége nem lesz a tiéd, hogy előnyeit élvezd.

Sokan beszélnek a jövőre vonatkozó lehetőségekről. A jövő ilyen lehet, a jövő olyan lehet. Lehet, hogy ez fog történni, lehet hogy az fog történni. A Föld lehet, hogy melegebb lesz, a Föld lehet, hogy hidegebb lesz. A spekulációk száma végtelen, de nincs látás, nincs Tudás és nincs felismerés. Az emberek sok időt tudnak eltölteni az ilyen vagy olyan lehetőségek spekulációján és vitáján. De a spekuláció a múltra alapozott – múltbéli feltételezésekre, múltbéli beállítottságra, múltbéli hitekre, múltbeli tapasztalatokra, az életük történelmére és az emberiség történelmére. De ha nincs felismerés, ha nincs valódi intuíció, akkor minden idő és energia és vita és spekuláció a semmiért van. Egyáltalán nem vált a javadra.

A vitában arra a feltételezésre fogsz hagyatkozni, amihez a leginkább hozzá vagy szokva. Azt fogod majd megpróbálni megerősíteni,  amit már eleve igaznak hiszel. Megpróbálod majd megvédeni az álláspontodat, érvényesíteni a perspektívádat és megszilárdítani a hiedelmeidet, hogy a múltat megerősítsd. Az energiád, az időd és az erőforrásaid ezen renkívűl pazarló kiadása valójában csak egy kísérlet arra, hogy újra megerősítsd azt, amit már eddig is igaznak gondoltál és legyőzd az ezzel járó esetleges kifogásokat. Ez önbeteljesítő és egyben önpusztító is.

Az igazság az életben az, hogy nem tudod mi fog történni, hacsak a Tudás betekintést vagy nyomot ad. Az emberek az egész életüket  megkérdőjelezhetetlen feltételezések sorára alapozzák  azokról a dolgokról, amit felismernek és amihez hozzá vannak szokva. De az élet egy pillanat alatt adhat egy új megtapasztalást és megfoszthat a képességeidtől. A dolgok egy pillanat alatt drámaian megváltozhatnak – egy nagy baleset, egy nagy veszteség, egy nagy betegség, a közösségedben bekövetkező tragikus események sorozata, háború, dögvész, aszály, éhínség vagy árvíz. A lista csak megy tovább és tovább és az emberek mégsem körültekintőek. Nem néznek. Nem figyelnek. Nem olvasnak a világ jeleiben, amelyek azt mondják nekik, hogy nagy változás vár rájuk.

Egy nagy betegség történése előtt, vannak jelek. Egy nagy szárazság előtt, vannak jelek. A tevékenységeid kudarca előtt, vannak jelek. Egy kapcsolat kudarcba fulladása előtt, vannak jelek. Bármilyen nagy hiba előtt, vannak jelek. De ki az aki figyel? Ki az, aki ezeket nézi? Kinek van az elmélyében tisztánlátás ahhoz, hogy meglássa ezeket a jeleket és  úgy értelmezze a pillanatban, ahogy azok valójában vannak és amit azok ténylegesen megmutatnak?

Ha nem olvasod a világ jeleit, akkor nem viselkedsz intelligens módon. Nem használod az intelligenciádat, a nagyobb intelligenciát, amit Isten adott – nem a társadalmi kondicionálásodat, nem a más emberek feléd való elvárásainak a lecsillapítását, nem a folyamatos anyagi sikerre való törekvéseidet vagy mások jóváhagyásának az elnyerését, de egy nagy intelligenciát, amit a minden élet Teremtője adott neked, hogy elkötelezettséggel és bizonyossággal tudj látni, tudni és cselekedni.

A jelek ott vannak. A Nagy Hullámok a világ felé tartanak, gyülekeznek az emberiség felett – környezeti pusztulás, változó klíma, az erőforrások vesztesége, a világ kimerülése, a világ hanyatlása és egy beavatkozás jelenléte a világon túlról olyan falyok által, akik azért vannak itt, hogy kihasználják a gyenge és megosztott emberiséget.

Annyira sok a jel. A világ megmutatja neked, hogy mi érkezik. Figyelmeztet téged. Megpróbálja felkelteni a figyelmedet. De a figyelmedet mindig más dolgokra fordítod – a belső problémáidra, a belső konfliktusaidra, az emlékeidre, a reményeidre, az álmaidra, a félelmeidre, a folyamatos tevékenységeidre és az állandó stimulációidra.

Az emberiség ezekben az időkben egy nagy küszöbhöz érkezett, egy fordulóponthoz, ahol a változásnak olyan skálája kezdődött meg, ami még a világban ezelőtt még soha nem fordult elő. Ezt nem tudod elkerülni. Nem tudsz  elfutni előle és elbújni, összecsomagolni és vidékre költözni vagy egy másik országba költözni. Bárhová is mész, bárhol is vagy, a Nagy Hullámámok ott lesznek és a hatásuk idővel növekedni fognak és sok helyen katasztrófális lesz.

A világ ezt mutatja neked. A benned lévő Tudás ezt mondja neked, mert ez az igazság. Ez nem függ az emberi nézőponttól, hozzáállástól vagy meggyőződéstől. Ezek nem változtatják meg az érkező nagy körülményeket. Akár szerető vagy félénk vagy ez csak segíteni fog vagy képtelenné fog tenni, hogy észrevedd a helyzeted igazságát. Ez nem nézőpont kérdése. Ne ámítsd magad ilyen gondolatokkal. Ne próbáld megkerülni a felismerés hatalmát, amit az Isten helyezett beléd, ami meg fog védeni, el fog vezetni és végül olyan pozicióba fog helyezni, ahol mások szolgálatára lehetsz.

Amíg az elméd, az intellektusod nem tudja, hogy mi fog történni az elkövetkezendőkben, a benned lévő Tudás reagál  a világból érkező jelekre és az Istentől jövő bölcsességre. Ezért a felkészülésednek az alapja, hogy kialakítsd a Tudással való kapcsolatot, megtedd a lépéseket a Tudás felé és hozzáférést szerezz a bölcsességhez és az erőhöz, amit Isten helyezett beléd, ami most jobban mint valaha alapvető fontosságú lesz a túlélésedhez és a sikerhez.

A múltra alapozott elvárásaidat a jövőbe kivetíteni valójában csupán egy fajta álmodozás és fantáziálás. Nem intelligencia. Azt gondolni, hogy neked több mindened lesz mint a szüleidnek volt, azt gondolni, hogy a világ meg fog neked adni mindent amit akarsz, azt gondolni, hogy az élet be fog hódolni a preferenciáidnak és a szándékaidnak ez ostobaság és önpusztító.

Most ennél a nagy küszöbnél nagyon óvatosan és nagyon objektíven kell majd a jeleket olvasnod, mindabból amit a világ mutat neked és abból amit a benned lévő Tudás jelez, annak érdekében, hogy navigálni kezdjed a változó körülmények sorát, a változó események sorát – navigálni az elötted álló zavaros vizeket.

Itt muszály abbahagynod az álmodozást, abbahagynod a spekulációt és abbahagynod a fantáziálást, annak érdekében, hogy legyen időd elcsendesedned, hallgatnod, nézned és lehetővé tenni, hogy a felismerés lassan összeálljon számodra. Itt nincsenek gyors válaszok és azonnali megoldások. Az emberek ezt akarják és ezt várják el, mert nincs meg az erejük szembenézni a bizonytalansággal. Nincs meg a képességük és az érettségük szembe nézni a körülmények sorával, amit először nem tudnak megérteni. Így a megoldást, a választ akarják vagy követelik, dolgokat, melyek egyszerűek, dolgokat, melyek semmi munkát vagy részvételt nem igényel meg tölük, mert tovább akarnak álmodozni, fenntartani az életük fantáziálását, így a világ nem gyakorol hatást felettük vagy nem követel meg tőlük semmit.

Ha megérted, hogy mi az igazi intelligencia, látni fogod ez mennyire rendkívülien ostoba és hogyan vezeti az embereket a saját pusztulásukba. Látni fogod, hogyan akadályoz meg valakit attól, hogy a bölcsességet és Isten kegyelmét befogadja. Mert Isten nem fog idejönni és az összes körülményt megváltoztatni, hogy megadja neked amit akarsz. Az amit akarsz, az az ami megbolondít téged, megszáll téged és a figyelmedet dominálja – elérni azt amit akarsz, megkapni azt amit akarsz, arról almodni amit akarsz, megpróbálni saját magadat és másokat manipulálni azért, hogy megkapjad azt amit akarsz. Ez a törekvés az élet alapvető szükségleteinek kielégítésén túl, egyre jobban önámítássá válik. Megfoszt az intelligenciától, a bölcsességtől és a képességtől.

A múlt itt mindig vissza fog húzni, visszahúz az élet fantáziálásába és spekulációjába, érvelésbe és vitába, olyan életbe, ahol csak bizonyos dolgokat akarsz meglátni és mást nem, olyan életbe, ahol nem akarod észrevenni a helyzeted igazságát vagy meglátni a horizonton közeledő nagy változások bizonyítékát.

Ez tragikus. Nem csak a kimenetel miatt tragikus, de annak a képességnek az elvesztése miatt is tragikus, hogy szert tegyél a nagyobb bölcsességre és erőre, amit Isten adott neked és a világ szolgálatára  rajtad keresztűl. Itt az életed nem csak megadja magát a változások Nagy Hullámainak, de megtagadja a nagy hozzájárulás lehetőségét az élethez.

A siker és beteljesedés, a boldogság és elégedettség álmai itt eltávolítottak attól, hogy valójában részese legyél az életnek – az a részvétel, ami igazi elégedettséget, igazi képességet és lehetőséget hoz majd számodra, hogy a világba jöveteled nagyobb célját beteljesítsed. Valami nagyszerűt adtál el valami nagyon kicsi és jelentéktelen dologért. A röpke örömöt választottad és eljátszottad a nagy elégtételt.

Isten nem fog idejönni és mindenki számára mindent megjavítani, de Isten mindenkiben elhelyezte a Tudást. Csak a Tudás fog bátor cselekvéshez, bölcs cselekvéshez és oly módon való cselekvéshez vezetni, hogy a változó körülmények hasznodra váljanak és másokat szolgálj, amely nagy megelégedést fog biztosítani számodra.

Nézd meg a történelmet és az meg fogja tanítani ezeket a leckéket. Ebben az értelemben a múlt egy nagyszerű tanító. Nézd meg a nagy változások hajnalának idején élő embereket, a nagy változások kezdetének idején és lásd azoknak a következményeit, akik tudatosak voltak és felkészültek és azok következményeit, akik nem. Itt a történelem nagy tanító lehet, nagy bölcsességek tanítója.

Te most nagy változások küszöbén élsz a világban. Ha erre nem reagálsz és nem tudod beteljesíteni, amit a Tudás adott számodra, hogy megtégy, akkor ezek az idők félelmetesek és nyugtalanítóak lesznek és nem leszel abban a helyzetben, hogy kikerüld a nehézségeket, hogy hasznodra váljanak a lehetőségek vagy hogy másokat szolgálj.

Ezért komolyan kell venned az életed. Muszály szemügyre venned az életed. Elég a játékból. Hagyd abba a fantáziálást és válj az élet részévé. Figyelj arra, hogy mit mond a világ, de ne vonjál le azonnali következtetéseket. Ne keresd az egyszerű válaszokat. Ne követeld a megoldásokat. Mivel a változások Nagy Hullámai és az emberiség Nagyobb Közösségbe való olvadása olyan problémák, amivel együtt kell élned. Ezek hosszú távú helyzetek, amit lépésről lépésre kell majd megtanulnod kezelni. Együtt kell majd élned velük és hagyni, hogy a megoldások fokozatosan elérkezzenek hozzád és másokhoz, mert senkinek sincs válasza ezekre a dolgokra. A változások Nagy Hullámaira senkinek sincs megoldása. Sok ember van, aki látja a megoldást a Nagy Hullámok bizonyos aspektusaira, de senkinek sincs válasza vagy megoldása az egész dologra.

Senkinek sincs válasza arra, hogyan kell felkészülni a Nagyobb Közösségre, honnan is tudhatnák – nincsenek tisztában azzal ,hogy milyen is az élet e világ  határain túl, nincsenek tisztában a nemzetek közötti elkötelezettségek összetettségével a Világegyetemnek ezen a részén és nincsenek tudatában azzal , hogy mi szabályozza az életet és a kereskedelmet az űr ezen régiójában, amiről majd tanulnod kell? Itt csak az Új Jelenések adhatnak betekintést. De még itt is növekedned és fejlődnöd kell, mert az igazi tanulás lépésről-lépésre történik. Nem egyszerre történik meg. Csak azok akik lusták, tétlenek és gyengék gondolják azt, hogy egy nagy megértésre tesznek szert abban a pillanatban. Soha nem így történik. Szakaszonként tanulsz, mert szakaszonként fejlödsz. A nagy problémákat és kihívásokat nem lehet gyorsan megoldani.

Ez az, amit az élet mindig is tanított és ez az, amit most meg kell tanulnod, hogy valódi erőre és képességre tegyél szert a változások Nagy Hullámaiban. Lépéseket  kell majd tenned, nem mindig biztosan abban, hogy azok a megfelelő lépés, nem mindig biztosan a kimenetelükben, amit eredményezni fognak és nem irányítva a folyamatukat. Erősebbé kell majd válnod, jobb megfigyelővé és óvatosabbá abban, hogy mit teszel, mit mondasz és mi az aminek átadod magad. Ez a bölcsesség ára. Ez az erő és képesség ára, mert a változások Nagy Hullámaival szemben nem bolondozhatsz.

Vedd a történelmet példaként, de előre figyelj. Legyen tiszta az elméd. Tedd félre a feltételezéseidet. Tedd félre a hiteidet és a preferenciáidat, hogy láthassál, hogy tudhassál, hogy reagálni tudjál a világ jeleire és a benned lévő Tudás jeleire.

Ezek a jelek először árnyaltnak és talán homályosnak fognak tűnni, de idővel rendkívűl tisztává és erőteljessé fognak válni. El fogsz majd azon csodálkozni, hogyan is tudtad figyelmen kívül hagyni őket és elnézni felettük. Ez erőt és önbizalmat fog majd adni, hogy a jövőben a Tudás beszélni fog majd hozzád és ha abban a helyzetben vagy hogy erővel és elkötelezettséggel, feltételezés nélkül követni tudod, olyan dolgokat leszel képes navigálni, amelyek mások számára érthetetlennek és nyomasztónak tűnhetnek. Képes leszel meglátni az ajándékot ott, ahol mások csak a veszteséget fogják látni. Képes leszel felismerni, hogy mit kell tenned és mivé kell válnod, mialatt mások széthullanak és elhagyják magukat.

Ahogy haladsz előre, egyre nagyobb és nagyobb tisztánlátással fogod látni, hogyan tévesztett meg téged a múlt, hogyan vonta el a figyelmedet a múlt, hogyan tartott a múlt bizonytalanságban és saját magad megszállottjaként és hogyan tartott a múlt a önmagad megtapasztalásába zárva, mintha gyenge és tehetetlen lennél. Itt szükséged lesz alázatra, mert a helyzet nagyobb lesz, mint amekkora te vagy és nem fogsz tudni könnyű válaszokra támaszkodni.

Ez azért van így, mert ezek a változások Nagy Hullámai – óriásiak és hosszú ideig tartanak. Ezek a világ helytelen használatának  emberi termékei, az emberi kapzsiság termékei, az emberiség konfliktusai, a világ erőforrásainak túlhasználása és az emberiség tudatlansága a Nagyobb Közösségben lévő élettel kapcsolatban.

A következmények elől nincs menekvés, mert az élet halad és neked vele együtt kell haladnod. A körülmények egyre nagyobb mértékben fognak változni. Képesnek kell lenned, hogy meglásd mit mutatnak, mit kell tenned és a Tudással való kapcsolatodnak erősebbé kell válnia, hogy meg tud különböztetni a cselekvés megfelelő pillanatát és a helyes cselekedetet.

Egyre nagyobb lesz a körülötted lévő széthúzás, harag, fusztráció, káosz és zűrzavar. Az emberek mérgesek lesznek. Az emberek feldühödöttek lesznek. Az emberek szorongásban fognak élni. Az embereknek nagy nehézségeik lesznek. Itt csak olyan egyénekre számíthatsz, akik Tudással reagálnak és a benned lévő Tudásra, mert körülötted mindenki más pánikba fog esni vagy megpróbálják magukat egyre jobban becsapni a nagy változással szemben.

A mentális környezet egyre jobban diszharmonikusabbá fog válni. Az emberek nagy nehézséggel és hatalmas félelemmel lesznek kizökkentve az önmegvalósító álmaikból. Az emberek önpusztító módon fognak viselkedni. Az ostobaság, a zavarodottság, az ellenségeskedés és konfliktus növekedni fog körülötted. Hogyan leszel képes fenntartani az összpontosításodat, a letisztultságodat, az öntudatodat és a Tudással való kapcsolatodat ebben az egyre nehezebbé váló környezetben? Ez egy fontos kérdés. És ezt csak a Tudásban lévő alapok kiépítésével lehet megválaszolni, ha tanulsz a változások Nagy Hullámairól és figyelembe veszel mindent amit csinálsz és vajon ezek a dolgok fenntarthatóak lesznek a jövőben.

Akkor is változnod kell, amikor mások nem változnak. Jobbra kell menned, amikor mindenki más balra tart. Akkor is reagálnod kell, amikor úgy tűnik senki más nem reagál vagy senkit nem érdekel. A Tudás cselekvéshez fog vezetni, amikor cselekedni kell, akkor is, ha senki más nem cselekszik úgy.

Itt nem hagyatkozhatsz azoknak az embereknek a beleegyezésére vagy egyetértésére, akiknek a jóváhagyására úgy gondolod, hogy szükséged van. Rendkívül józanná, magabiztossá és tiszta elméjűvé kell válnod. Kellő mértékben uralkodnod kell az érzelmeid és a reakcióid felett, hogy tudatába tudj maradni annak, hogy hol vagy és ki vagy, attól függetlenül mi történik körülötted. És le kell győznöd a félelem kísértését, hogy ne essél tagadásba, elkerülésbe vagy mások hibáztatásába.

Ez nem lesz könnyű, de megváltó hatású, mert ezen a ponton fog a nagyobb erő belőled felszínre törni. Ez az, ahol a Tudás ereje elkezdi felfedni az igazi valóságát és jelentőségét az életedben. Itt van az, ahol a világnak szánt valódi értékeid lehetőséget kapnak, hogy felszínre törjenek, ami ezelött még soha nem jött felszínre. Itt nem egy kényelmes és preferenciális életet fogsz élni, de egy letisztult és értelmes életet másokkal és a világgal. Mivel a kényelemek meg fognak szűnni. Az élvezetekben való elmerülés lehetetlenné fognak válni. És mégis ez a nagy eggyüttérzés ideje lesz, a nagy adakozás ideje, olyan idők, amikor nagyszerű kapcsolatok fogják kezdetüket venni és gyarapodni és a megváltás ideje a hatalmas és látszólag elsöprő nehézségek közepette.

Ehhez egy más szintre kell kerülnöd saját magaddal – nem úgy mint a saját magad kívánságainak és félelmeidnek a rabszolgája, nem mint egy gyenge és szánalmas ember, de úgy mint aki a világba lett küldve, hogy pont ilyen körülmények között szolgáljad a világot, amelyek egyre növekedni fognak körülötted. Ami ezelőtt történt az életedben egyre távolibbnak fog tűnni, ahogy közvetlenül reagálsz arra, amit az élet ma és holnap és az elkövetkező napokban az utadba helyez. Amit magadról gondoltál, amit úgy hitted, hogy akarsz, a szórakozottságaid, a magaddal való nagy konfliktusaid és a múltbéli csalódásaid és kudarcaid egyre távolabb és távolabb el fognak veszni a múltban, elmosva  az élet folyama által. Mert amikor teljes mértékben a pillanatban élsz és készülsz a jövőre, a múlt nem tud kísérteni. Nem tud eluralkodni rajtad, mert az életedet olyan dolgoknak adod, melyek azonnaliak és nagyobb jelentőséggel bírnak.

A múltól azáltal menekülsz meg, hogy a jelennel vagy elfoglalva és készülsz a jövőre. A múlt bizonyos aspektusai továbbra is szolgálni fognak és a múlt bizonyos aspektusai továbbra is zavarni fognak, de összességében  a hangsúly arra fogod helyezni, hogy a jelen pillanatba élj és készülj a jövőre.

Ez az elkötelezettség az élettel életet adó és életet helyreállító. Itt a Tudás egyre jelentősebbé fog válni, mint az emlékeid. Itt az egyértelműség tapasztalata fontosabbá fog válni, mint az ötleteid és a hiteid látszólagos jelentősége. Itt a látás és a reagálás képessége egyre fontosabbá fog válni a jóléted érdekében, mint a dédelgetett elképzeléseid a múltból. Itt hajlandó vagy feláldozni azt, akit gondoltál, hogy voltál, hogy megengedd magadnak, hogy idővel egy nagyszerű emberré válj, egy nagyszerűbb célt szolgálva. Itt a barátaid változni fognak, az ismerőseid változni fognak, a fontossági sorrendjeid változni fognak, a tevékenységeid változni fognak, a tudatosságod változni fog – mindez, hogy egy nagyszerűbb és biztonságosabb helyzetbe mozdítson az életben.

Itt muszály, hogy nagy legyen az együttérzésed mások felé, mert óriási lesz a kudarc és a zavarodottság körülötted. De ha ezt a felkészülést magadra vállalod, ami a sorsfeladatod,akkor együtt fogsz érezni másokkal, mert látni fogod, hogy valójában milyen nehéz megváltoztatnod a kapcsolatodat önmagaddal és a kapcsolatodat a világgal. Látni fogod, hogy mennyi összpontosított erőfeszítést igényel ez a részedről – számos helyzeten és hosszú időn keresztűl kitartó erőfeszítést. Meg fogod érteni a kihívást. Látni fogod, hogy minden az életben, ami jelentőségteljes az az elkötelezettség és a következetes önbevetés terméke. Látni fogod az értékét saját magad és mások számára. És az erő forrásává fogsz válni, amikor úgy tűnik, hogy a másoknak az ereje kudarcot vall.

Share your experience

Your email address will not be published. Required fields are marked *