Category Archives: The Journey to a New Life

Az Utazás

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva,
2012 December 21.-én, Colorado állam,
Boulder városában

Az élet újra kezdődik az Új Kinyilatkoztatással. Ez olyan, mint egy új bérlet az életen. Ez egy új ígéret. Ez egy Új Kinyilatkoztatás Istentől, amely most a Teremtő nagy Szeretetével van adva, amely most mély együttérzéssel van adva tekintettel az emberiség helyzetére, nehézségeire, problémás történelmére és pusztító tendenciáira és így tovább.

Olyan, mintha új kezdetet kapna minden ember, aki reagálni tud és a világ számára, ami most ismét meg lett érintve a Teremtő kezei és Szeretete által.

Ez felállítja az utat előre, amelyet azok fognak kezdeményezni, akik válaszolnak az Új Kinyilatkoztatásra, akik el tudják fogadni az oktatást és akik el tudják kezdeni tanulmányozni, hogy mit tanít és természetesen megosztják a bölcsességét másokkal.

Ez nem pusztán filozófia, ami az akadémia csarnokaiban, vagy a kávézókban és éttermekben világszerte vitatható és vitatott. Azok, akik ezt teszik, nem reagálnak a Kinyilatkoztatásra – nem mélyen, nem őszintén, nem egészen.

A Teremtővel való megbékélés egy utazás, látod – megtenni a Lépéseket a Tudáshoz, hozzákezdeni rendbetenni és kitisztázni az egyén életét, megoldani a dilemmákat és a nem megbocsátott dolgokat a múltból, kitűzni egy új irányt a nagy Kinyilatkoztatással, hogy vezesse, oktassa és védelmezze az egyént.

Olyan, mintha egy új életet kapnának ajándékba azok, akik fogadni tudják és azok, akik jutalmazva vannak azok által, akik fogadni tudják. Mert az ajándék elmétől elméig rezonál és ez bemutatott azok által, akik kezdenek reagálni.

Ez egy nagy remény a sötétedő világban. Ez egy nagy ígérte az emberiség számára, amely veszíti el a reményt és az önbizalmát.

Az Üzenethozó a világban van. Itt van ma. De ő egy idősebb ember, és a fennmaradó éveiben a Földön, ki fogja hirdetni az Új Üzenetet, hogy elvigye az emberekhez, hogy meghallhassák és megértsék.

Fog szólni az emberiség nagy ígéretéről. Fog szólni az emberiség nagy kihívásairól. Fog szólni a Tudás erejéről és jelenlétéről, ami minden emberben benne él, mint Isten hatalmas és legerősebb felajánlása, amely várja, hogy felfedezzék. Beszélni fog a Lépések a Tudáshoz megtételéről. Beszélni fog az egyén életének rendbehozataláról és az egyéni becsület és belső bizonyosság újraalapozásáról. Beszélni fog az új világra való felkészülésről – a környezeti, gazdasági és politikai instabilitás világára. Beszélni fog arról, hogy kövessük azt, ami hatalmas és félelem nélküli, ami a nagy felajánlás.

Látod, Ő fog ezekről a dolgokról beszélni, hogy magabiztosságot adjon az embereknek és mutassa az utat. Mert látod ez nem pusztán ígéret. Ez nem csupán egy vágyakozó gondolkodás, mert nála van a felkészülés, mert ez része Isten Új Kinyilatkoztatásának. Ez szól Istenről felfedve, leleplezve – a Nagyobb Közösség Istenéről; az életed Istenéről; a szíved Istenéről; az emlékezeted Istenéről, mély emlékezet; az Ősi Otthonod Istenéről; a nagyobb jövőd Istenéről; a megváltásod Istenéről; a származásod Istenéről; az Istenről, aki egy nagyobb céllal küldött a világba, amelyet még fel kell fedezned, de ami vár rád. Most előtted van ennek a megtalálásának az ígérete és lehetősége és, hogy megtegyed a lépéseket, a nagy lépéseket ennek a felismeréséhez és a megvalósításához.

Ezzel már nem vagy elveszett a világban. Olyan mint egy hal az óceánban, akit kifogtak. Be vagy tekerve az Isteni Nagy Vonzalma által és a benned lévő Tudás ereje által, ami egyedül erre reagál, mert ennek a nagyobb erőnek nincs más elkötelezettsége, kivéve annak Forrásához.

Ez a megváltásod ígérete. Nem számít, mennyire nehéz vagy boldogtalan lett az életed, függetlenül attól, hogy mit tettél a múltban, függetlenül attól, hogy mennyi sajnálkozásod van, ez a megváltásod. Mert a benned lévő Tudás nincs beszennyezve a világ által és beszennyezve a saját félreértéseid és zavarodottságod által. Ez tiszta marad benned.

Ez azt jelenti, hogy Isten nincs beszennyezve a világ történelmével és a vallás történelmével. Ami tiszta benned az nincs beszennyezve mindaz által, ami történt – az emberiség boldogtalan történelme és a te boldogtalan történelmed.

Isten újként van megtapasztalva, mint egy új Isten – új számodra, de időtlen és változatlan.

Hozzáfogsz a sok lépésből álló úthoz. Elkezded megtanulni, hogyan irányítsd az elmédet ahelyett, hogy az irányítana téged. Megtanulod, hogyan hozz igazi döntéseket a Tudás bizonyosságával. Megtanulod, hogyan szabadítsd meg magad bizonyos helyzetektől és elkötelezettségektől, amelyek nem képviselik a sorsodat és a nagyobb célodat itt.

Jóval azelőtt, hogy ezt a nagyobb célt felismernéd, ezeket a lépéseket fogod megtenni, hogy felszabadítsd önmagad, hogy visszanyerd az elveszett életed, hogy visszanyerd az erődet és önbizalmadat. Mert a nagyobb célod nem egyszerűen egy nagy meghatározás. Ez egy sors. De a sorsod irányába való elmozduláshoz, eléggé szabadnak kell lenned a múlttól, hogy nagyobb inspirációval tudjál előre haladni. Tehát belefogsz az utazásba.

Míg mindenkinek bizonyos dolgokat meg kell tanulnia, minden ember útja egyedülálló az ő helyzetéhez, a természetéhez, a történelméhez és a körülményeihez. E módon minden út kivételes, de mindenki ugyanazokat a dolgokat tanulja és ugyanazoktól a dolgoktól szabadul fel.

Az Istenhez való visszatéréseden nem vagy elveszve a Különválásban. Elkezd egyesíteni másokkal mélységes és jelentőségteljes módon. Itt fognak a sorsfeladat szerű kapcsolatok megjelenni. Itt fogsz igazi baráti kapcsolatra találni, nem az ismeretségre vagy a személyiségedre alapozva, hanem egy mélyebb rezonanciára alapozva, ahol segíteni tudjátok egymást ezen az úton és együtt jártok ezen az úton. Bár ez titokzatos és az értelem birodalmán és kiterjedésén túli, támogatjátok egymást abban, ami még eddig nem volt megtéve és bátran és bizakodva állsz egy új kaland elé az életben.

Itt fognak a legnagyobb kapcsolataid létrejönni. Itt a nagyobb erősségeid megújulnak. Itt megtanulod a világot együttérzéssel és objektivitással nézni félelem, vágyakozás és ítélkezés helyett.

Itt visszatekintesz a múltadra, függetlenül attól, hogy milyen zavaros volt, hogy szert tegyél a bölcsességre, amit nyújtani tud, mert azt tanítja neked, hogy mit jelent a Tudás nélkül élni, egy cél nélküli élet, egy igaz irány nélküli élet. Ez most szolgálhat téged, ha objektíven tudod felhasználni. Ez bizonyítja, hogy válaszolnod kell az életed mélyebb hívására, hogy fel kell ismerned az új Istent, aki a régi Isten leleplezve és hogy reagálj arra, amit Isten helyezett beléd, hogy kövess és megtapasztalj.

Itt kitűzöd megoldani az életed problémáit, hogy visszanyerhesd az erődet, amelyet korábban elvesztettél – elveszett bizonyos emberek és helyzetek felé, elveszett reménytelen és értelmetlen törekvésekre, elveszett az önmagad és mások elítélésére és meg nem bocsátására.

Most elkezded visszaszerezni ezt az elveszett erőt, az életed elveszett részét, mert szükséged lesz erre az erőre a jövőben, hogy szembenézz egy nagyobb változás és bizonytalanság új világgával. Szükséged lesz erre az erőre, hogy legyőzd a saját félelmeidet és gyengeségeidet, melyek korábban kísértettek és megnyomorítottak téged.

Most az úton vagy. Csak onnan ismered ezt az utat, mert érzed, mert valamit mélyen felkavar. Ez a kezdete a személyes kinyilatkoztatásnak, amely fokozatosan fog kibontakozni, ahogy haladsz és amíg folytatod, folytatódni fog. Mindaddig amíg folyamatosan veszed a lépéseket, fel fogsz jutni erre a hegyre. Meg fogod találni az utat. Meg fogod lazítani a kötelékeket, amelyek lefogtak és a völgyben tartottak. Látni fogod, hogy milyen döntést kell hoznod, és hogyan kell a múltbéli csalódásokra és megbánásokra tekinteni.

Nem fogod ezt az utat megérteni, mert túl van a megértésed birodalmán. De érezni fogod. Érzékelni fogod. És pillanatokban fel fogod ismerni a teljes szükségét az életedre. Más pillanatokban, tartanod kell ezt az érzést és megtalálni azokat, akik segíthetnek ebben. Ez a természetes visszatérés ahhoz, ami nagy benned.

Itt Isten nem hív ki a világból, de arra, hogy egy teljesen más módon legyél a világban – nem mint egy gyenge, szánalmas ember; nem mint egy értelmetlen követője a kultúrádnak és a vallásodnak; nem mint valaki, aki munkába és háborúba menni korlátozott, de olyan ember, aki egy nagyobb céllal lett a világba küldve – mint egy hozzájáruló, valaki olyan, aki el tudja hozzni másnak azt, amit saját maguknak nem tudnak megadni és megoldást és erőt hoz egy egyedülálló módon a körülötted lévő emberek életébe.

A szükség annyira nagy és minden nappal növekszik. Az emberi szenvedés és nyomorúság és nélkülözés napról napra növekszik. A csoportok és nemzetek közötti háborúnak a veszélye a fennmaradó erőforrások felett minden nappal növekszik. Tehát a megváltás iránti hívás erőteljes és újként kell megszólalnia világszerte, Isten Új Kinyilatkoztatásán keresztül.

Te, aki ezt hallod és olvasod, az elsők között vagy, aki reagál. Ez egy olyan hívás, amely az életed Forrásától származik, ahhoz a részedhez szólva, ahhoz a mélyebb részedhez. Ez az, ami meg fogja adni neked az erőt, hogy válaszolj, hogy keresztülmenj a bizonytalansági időszakokon, megold azt, ami korábban megoldhatatlannak tűnt, és hogy megszabadítson attól, amitől korábban nem tudtál szabadulni. Mert most már az úton vagy, látod, az úton, ami sok lépésből áll.

A Tudás tudja az utat. De az értelmednek követnie kell, mert arra lett szánva, hogy a benned lévő nagyobb erőt szolgálja, mert önmagában nem lehet ez az erő. Isten hív, hogy válaszolj. A szívedben válaszolni fogsz.

Itt tanulni fogsz a világegyetemben lévő életről. Itt tanulni fogsz a világegyetem eredetéről. Itt tanulni fogsz a Teremtés csodájáról. Itt egy teljesen új értelmezést fogsz kapni az emberiség evolúciójáról a világegyetemben lévő élet nagyobb arénájában.

Itt olyan dolgokat fogsz felfedezni, melyeket még soha nem voltak tanítva vagy felfedve az emberiség előtt, csak bizonyos bölcsek és kiválasztott egyének számára. Itt egy nagyobb tanulmányra teszel szert az emberiség sorsáról és mit fog megkívánni, hogy az emberiség szabad legyen a világegyetemben, ahol a szabadság ritka és, ahol sok a verseny a hatalomért.

Itt olyan dolgokat fogsz tanulni, amelyek túl vannak a személyes érdekeiden. Itt rá fogsz jönni, hogy te az emberi történelem egy kulcsfontosság ideje alatt élsz – egy nagy fordulópont, nagy kihívás és nehézségek ideje, de ugyancsak egy nagy ígéret ideje a küzdő emberiségnek. Itt túl látsz a félelmeiden és a korábbi rögeszméiden. Itt túl fogsz látni a korábbi eszméiden. Itt nyílik egy ablak egy nagyobb élet és sors felé, amit csak Isten Kinyilatkoztatása által felfedhető.

Ez a Kinyilatkoztatás most az egész emberiségnek van adva. Ez nem olyan dolok, ami csak egy vagy két embernek van átadva. Azért van adva, mert az Üzenethozó a világban van, és Isten újra szólt, hogy megadja az emberiségnek a valóságáról való megértést, a nagyobb ígéretét és a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie és leküzdenie.

Ez az egész emberisének szóló utazás. De ez ugyancsak a te utad. Mert nincs egy ettől elkülönült utad. A te részed kicsi lesz, de nagyszerű és fontos, egy olyan rész, aminek meg van az ereje, hogy megváltson és helyreállítson, hogy méltóságot és célt adjon és a gazdagságod és a nagyobb képességeid igazi érzetét.

Így fog Isten megújítani és helyreállítani. Nem csupán bizonyos dolgokban való hit vagy bizonyos ötletekben való meggyőződés. Az út megtétele által történik, látod, és azáltal, hogy kapcsolatba lépsz a benned lévő mélyebb Tudással, amit meg fogsz tanulni, miközben teszed a Lépéseket a Tudáshoz.

Az emberiségnek egy nagyobb utat kell megtennie, hogy felkészüljön a környezeti instabilitás világában élni, a csökkenő erőforrások és az egyre növekvő népesség világában, ahol a háború és a verseny kockázata nagyobb, mint valaha. De ebben a világban lesz, ahol az emberiség végre, szükségből – nagy szükségből – felismeri, hogy együtt kell működnie az emberi civilizáció megmentésében és bebiztosítania a helyét a világegyetemben, amivel most küzdenie kell és megértenie.

Ez nem olyan, mintha egy olyan utazásra hívnának, ahol mindenki valahova máshova megy, mert mindenki erre a nagyobb utazásra van hívva, hogy eljátszák a kicsi, de lényeges részüket. De ahhoz, hogy ezt megtedd, a benned lévő Menny erejére van szükséged, hogy vezessen. A benned lévő Tudás mélyebb erejére van szükséget, hogy előre vezessen, hogy átvigyen a nagy bizonytalanság és zavartság időszakaszain, és kezelje a mások zavarodottságát, kétségét és kritikáját. Szükséged van erre a nagyobb erőre, jobban, mint az gondolod és mindarra, amit ez adni fog, amit saját magadnak nem tudsz megadni.

Csak Isten tudja, hogyan vezessen téged ahhoz, ami megvált és helyreállít téged. Ezt te nem tudod kitalálni. Ez nem egy ötlet vagy filozófia vagy emberi találmány.

Isten megadja az utat és felhív a visszatérésre. Ez most nagy tisztasággal van megadva, mert az Üzenet tiszta. Az emberi történelem, az emberi manipuláció és az emberi adoptálás kompromisszumai által nem szennyezett. Tiszta. Egész. Teljes. Hatáskörében nagy. És mégis megadja a következő lépést, amit az életedben tenned kell.

Mert a világegyetemek Ura a szívedhez és a lelkedhez szól, a legintimebb helyen benned, ahol még a világ sem érhet el, az a részed, amit a világ nem tud megrontani és legyőzni.

Ez a szabadságod. Ez a hatalmad. Ez a sorsod. Ez az, amit kitűztél, hogy megtegyél mielőtt ebbe a világba jöttél. Ez az, amire visszatekintesz, amikor elhagyod ezt a világot. Minden más feledésbe merül. Nem lesz fontos akkor.

A sötétedő égbolt és a nagyobb szorongás és zavartság világában meg kell lennie ennek a bizonyosságnak . De ennek valódi bizonyosságnak kell lennie. A Mennyek Erejének kell benne lennie, és teljes szívvel kell támogatnod, hogy teljes mértékben felfedje magát előtted.

Az út meg fogja adni a lehetőséget minden fordulópontnál, hogy újra és újra a Kinyilatkoztatást válaszd, ahol bizonytalanságban meg fogsz állni, hogy mit tegyél, félve attól, hogy ez mit fog megkívánni. Csakis előrelépésen keresztűl, a kapun át, a küszöbön túl, ahol rájössz, hogy azt követed, amit a legtermészetesebb és a legegyszerűbb dolog követni és minden más döntés amit hozol, az élet árnyékaiba való visszaesés és a zavarodottságba való visszalépés döntése.

Van egy részed, ami gyenge és van egy részed, ami erős, egyik részed bolond és a másik részed bölcs. Minden bizonnyal annak a részed, ami gyenge követnie kell azt a részedet, amely erős. Annak a részednek, amely bolond, követnie kell azt a részedet, amely bölcs. Ezt jelenti megtenni a Lépéseket a Tudáshoz, visszatérni ahhoz, ami lényeges az életedben és megtenni az utat, ami a legfontosabb út az életben, amit valaha is meg tudsz tenni és meg fogsz tenni.

Ne várd másotól a jelzésekez, mert most a Forrás által vagy hívva. Ne kövesd a tömeget, mert ők elveszettek. De te hívva vagy, hogy ki legyél gyógyítva és helyreállítva és megújítva.

Nézz az életedre. Hallgass a belsődre. Mert tudod, hogy nem éled azt az életet, ami szánva van neked. Nem töltöd be azt a célt, amire valójában küldve lettél. Ez egy mélyebb őszinteség, amely képes a kétértelműséget és a bizonytalanságot, a félelmet és a másoktól való jóváhagyás szükségének leküzdésére.

Ez az, ahogy Isten helyreállít téged, felszabadítva az egyik dologtól a másikig, hogy az elméd szabad lehessen és hogy meglegyen benned a Mennyek ereje, hogy továbbvigyen. Mert fénynek kell lenned az egyre sötétedő világban. Ennek a megtételéhez meg kell lennie az erődnek és magabiztosságodnak. Meg kell lennie az erődnek ahhoz, hogy megtapasztalj nagy örömöt és boldogságot a világban, ahol az öröm és a boldogság eltűnőben van, mert ez része az ajándéknak, amit másoknak adsz.

Itt a Kinyilatkoztatás helyreállít téged lépésről lépésre, ahogy megtanulsz erőt és célt vinni az ügyeidbe, ahogy megtanulsz tanulni a körülötted lévő világegyetemben lévő életről és az emberi evolúció jelentéséről. Itt még a hibáid is szolgálnak. És a mások hibái is szolgálnak, figyelmeztetve a Tudás nagy szükségére és a nagyobb életed fogadásának és visszaszerzésésének szükségére.

Ez az utazás. Ez a Menny Ereje. Ez az egész emberiség ígérete. Ha elég ember tudja megtenni ezt az utat és előrehaladni ezen az úton, az emberiség ígérete növekszik; az emberiség ereje nő; az emberiség bátorsága, célja és becsülete nő. Ez az ellenpontja mindannak, ami úgy tűnik lerombolja az emberi civilizációt és az emberiség erejét és potenciáját és az emberiség kreativitását.

Ez az utazás – a te utazásod, az emberiség útja. Ez a Menny hatalma, ami benned dolgozik az életed mindennapi körülményeiben. Ez az ajándék, ami ad, ami helyreállít, ami megújít, ami felszabadít és táplálja a mélyebb bizonyosságot a körülötted lévőkben.

Az Új Élet Ajándéka

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summersnek ki lett nyilatkoztatva
2011 Május 14.-én Colorado állam,
Boulder városában

Isten Új Üzenete nem csupán azért van itt, hogy értéket adjon a jelenlegi létezésedhez vagy érvényesítse a jelenlegi elképzeléseidet és törekvéseidet. Nem azért van itt, hogy érvényesítse a világ vallásait vagy hozzáidomuljon a hitükhöz vagy az elvárásaikhoz, mert Istent nem kötik ezek a dolgok. Nem azért van itt, hogy érvényesítse az elvárásaidat, mert a minden világegyetemek Teremtője kétségtelenül nincs ezáltal megkötve.

Valójában, az Isten Új Üzenete azért van itt, hogy egy új életet nyújtson azok számára, aki igazán reagálni tudnak rá és egy nagyobb alapot adjon nekik, amire egy értelmesebb életet építenek – egy ihletett életet, egy olyan életet, amit a Tudás vezérel, egy életet igaz kapcsolatokkal és tartalmas elkötelezettséget a világgal.

Itt a szerepek nincsenek elrendelve, de az embereknek meg van adva az alap, hogy a bennük lévő Tudás, a nagyobb erő, amit Isten adott nekik, hogy vezesse őket, nyilvánvalóvá válhasson számukra, hogy idővel megtanuljanak bízni ebben és követni ezt, navigálni az élet nehézségeit és a nagyobb nehézségeket, amivel szembe kell nézniük a csökkenő erőforrások és a nagyobb instabilitás új világában.

Az Új Üzenethez jönnek emberek, hogy meglássák hozzáidomul-e a hitükhöz, az elképzeléseikhez és az elvárásaikhoz. Persze, ezt nem teszi. Az emberek jönnek az Isten Új Üzenetéhez eszközként akarva azt használni, hogy megkapják azt, amit maguknak akarnak. De az Új Kinyilatkoztatásnak nagyobb terve és ígérete van számukra.

Az Új Üzenethez jönnek emberek azt remélve, hogy megtalálják a szükséges bölcsességet a hibáik korrigálásához és, hogy a jelenlegi beruházásukat nyereségessé és tartalmassá tegyék. De az Új Üzenet azért van itt, hogy egy új életet adjon nekik – nem csupán egy új elképzelést egy régi életre ráhuzva, nem egyszerűen csak egy édesítőt, hogy a keserű ízét a jelenlegi tapasztalataiknak kellemesebbé és elfogadhatóvá tegye. Az emberek keveset várnak el és keveset akarnak, és az elvárásaik nincsenek összhangban a Kinyilatkoztatás jelentésével és erejével.

Az Isten Új Kinyilatkoztatásához jönnek emberek és látni akarják, hogyan tudják azonnal használni, mintha nem lenne több annál, mint eszközök sora, amit az emberek az életük javítására próbálnának meg felhasználni. De nem tudnak az életükön javítani, mert nem tudják, mit csinálnak. Nem tudják, hogy merre tartanak, és a feltételezéseik és a hiteik, a legtöbb esetben, nincs összhangban a nagyobb céljukkal és a valódi iránnyal az életben.

Az emberek azt hiszik, hogy Isten hatalmas és megmagyarázhatatlan, de megpróbálják Istent egyfajta szolgálóként, inasfiúként a vágyaikra, a kívánságaikra és a nehézségeikre használni. Azt mondják, „Nos, mit tud Isten tenni értem? Mit fog Isten Új Kinyilatkoztatása tenni értem?”

Ezen kérdések alapján láthatod, hogy a hozzáállásuk és a megközelítésük nem megfelelő. Nincs benne áhítat. Nincs benne tisztelet. Nincs benne a megértése annak, hogy sokkal nagyobb valamivel szembesülnek, mint a megértésük és messze meghaladja az elvárásaikat, az értékeiket és azt, amit előnyben részesítenek. Szóval, mit tud Isten tenni értük, minthogy az élet változásain és az élet csalódásain keresztül ösztönzi őket, hogy tisztább szándékkal és őszintébb megközelítéssel jöjjenek ehhez a nagy kapcsolathoz?

Az Új Üzenet itt van, hogy megvédje az emberiséget a balsorstól és az alárendeltségtől a világegyetemben, mialatt elkezdtek felemelkedni az élet Nagyobb Közösségébe, a Nagyobb Közösség, amiben mindig is éltetek és amellyel most meg kell tanulnod felvenni a versenyt.

Emellett azért is van itt, hogy egy új megtapasztalást és egy új alapot adjon az egyéneknek és megadja a lehetőséget az életük helyreállításához, hogy megváltsák magukat és kihasználják a képességeiket és a bennük lévő Tudás erejét, hogy szolgálják a világot, melynek a szükségei és nehézségei napról-napra fokozódnak. Sokan feladták a nagyobb értelem keresését vagy soha nem fejlesztették odáig, hogy ehhez hozzákezdjenek. Számukra az Új Kinyilatkoztatás érdekesség lesz vagy elítélés tárgya, valami amire kivetíthetik a félelmeiket, az ítélkezésüket és a sérelmeiket anélkül, hogy valaha is teljesen megértenék, hogy mi van előttük.

Persze, erre mindenféle módon fognak reagálni, de azok számára, aki őszinte szándékkal és alázattal és nyíltan jönnnek fontos felismerni Isten Kinyilatkoztatásának az erejét és hatékonyságát és, hogy ez mit jelenthet számukra – helyreállítja őket, hogy egy nagyobb célt és irányt adjon számukra, ami már bennük él.

Nem te tervezed meg a célt és az irányt, mert látod ez beléd van építve. Ez a mélyebb természeted tervrajzának a része, túl az értelem birodalmán. Ez túl van a vitán és a spekuláción. Ezt örökre vitathatod, de ez csak azt jelenti, hogy nem érted.

Fontos, hogy a Kinyilatkoztatáshoz őszintén jöjjenek az emberek és legyen egy megértésük az elején, hogy itt valami nagyobb jelentőségű dologgal állnak szemben. Ez nem pusztán egy tanítás a többi tanítás között. Ez nem csak egy ígéretes dolog, ami megadja számukra amit akarnak. Ez egy teljesen más szinten van. Ez az, amiért ez Isten Új Üzenete, az egyetlen Üzenet Istentől a világban.

Ez nem azt jelenti, hogy az Új Üzenet egy életet fog formálni számodra és egy szerepet adni neked, mert ennek belülről kell jönnie – önmagad és saját magad között, temagad és az élettel való elkötelezettséged között.

Sok embernek lesz szüksége, hogy az Új Üzenet legyen a gyakorlásuk és az összpontosításuk közponja, és néhány ember hívva lesz, hogy közvetlenül szolgáják az Új Üzenetet, mert ez az ő hívásuk. De sok más embernek ez fog erőt adni egy nagyobb irány felismeréséhez és megadja nekik a nagyobb belső erőt és hatalmat, hogy megtegyék a szükséges döntéseket és megtegyék azt a fordulatot, amit meg kell tenniük, hogy egy pozitív és értelmes irányba mozduljanak.

Sokan vannak a világban ma, akik tudják, hogy fel kell készülniük valamire, akik érzik a hívást egy nagyobb részvételre, akik érzik, hogy az életük fontosabb a mindennapok hétköznapi tevékenységeinél. Néhányan nem fogják megtalálni az utat a világ vallási hagyományaikban, mert elkezdenek felkészítve lenni és hívva lenni valami új felé a világban. Ők jobban kapcsolódnak a jövőhöz, mint a múlthoz és a jövő hívja őket, húzza őket előre. Vannak emberek, akiknek elrendeltetésük Isten Kinyilatkoztatását megkapni és tanulmányozni és alkalmazni. Ők nem fognak sehol máshol rátalálni az utra.

Ha egy ilyen nagyságrendű dologra lettél szánva, nem fogsz megelégedettséget és beteljesedést találni sehol máshol – megpróbálhatod, hihetsz olyan erősen, ahogy csak tudsz. Próbáld megváltoztatni az életed, mint egy zsarnok, még mindíg nem tudod az elsődleges elkötelezettségedet megvalósítani, hacsak nem az életed a helyes irány felé van mutatva és a neked szánt elkötelezettség természete egyértelműen felismerhető és elfogadott.

Ezek azok az emberek, akiknek a Kinyilatkoztatás egy új életet fog nyújtani, nem csak egyszerűen a régi életük felfokozását, nem csak egyszerűen egy beigazolást arra, amit a múltba tettek vagy nem tettek. Nem csupán egy fajta megnyugatás, ami azt mondja nekik, „Nos, minden rendben van veled. Amit tettél az helyes. Minden rendben.”

Nem. A Kinyilatkoztatás a hibáidat még jobban kirívóbbá fogja tenni, a csalódásaidat még inkább nyilvánvalóvá, az iránytalanságodat még mélyebben érezhetővé. Lehet, hogy az elején még a szenvedésedet is megnöveli, amíg a Kinyilatkoztatás igazi ajándékát meg tudod különböztetni és észre nem veszed, hogy egy nagyobb út kezdeténél vagy most, talán egy olyan úton, amin már egy ideje rajta vagy, ami most egy nagy lépést tesz előre.

Itt kompromisszumnak nincs helye. Nem tudsz alkut kötni Istennel. Nem tudsz alkut kötni a saját sorsoddal és végzeteddel, mert ezeket a dolgokat nem tudod megváltoztatni. Csak kikerülni illetve megtagadni tudod ezeket vagy végigmenni az elfogadásuk és az igényelésük folyamatán.

Az, hogy hogyan fog az életfeledatod kifejeződni, a világ változó körülményeitől függ. Tehát, ebben nem minden előre meghatározott, minden bizonnyal nem. A sikered vagy a kudarcod nem csak a te részvételeden alapul, de mások részvételén és felkészültségén, akik arra hivatottak, hogy egy jelentős szerepet játszanak az életedben. Ha ők elbuknak ebben, az hatással lesz az eredményre számodra is, mert a te előrehaladásod függ bizonyos más emberek fejlődésétől.

Ez nem egy egyéni törekvés, ahol megpróbálod magadat egyénileg megvilágosítani. Ez egy másokkal való csatlakozás és egyesülés egy nagyobb cél érdekében. Ha ők elbuknak, ez hatással lesz az eredményre számodra. Ha te buksz el, az hatással lesz az eredményre számukra. Ezért van itt az elbukásnak olyan nagy következménye. Még mindig úgy gondolod, mintha Különvállásban élnél, így nem látod, hogy a sorsod össze van kötve másokkal.

Ezek olyanok más emberek, akiket meg kell találnod az életben. Ők nem a bájos személyiségek és a gyönyörű arcok és a kegyes társasági magatartással rendelkezőek lesznek, ami annyi embert vonz. Ők még nem is azok az emberek lesznek, akiket szerethetnél vagy akikkel valami múltbéli kapcsolatod van. Ezen emberek legtöbbje nem fog a jövödben részt venni még akkor sem, ha egy régi mútbéli kapcsolatod is van velük. Most szükséged lesz a Tudásra, mert egyedül ez fogja benned tudni. Ez látni fogja. Ez reagálni fog.

Ha ez a másik ember nem áll készen, az egy tragédia lesz számodra. Ez nem azt jelenti, hogy vége az életednek. Ez csak annyit jelent, hogy egy másik tervet kell számodra megalapítani. Ennek eredményeként az út számodra hosszabb és még bizonytalanabb lesz.

Annyi minden van, amit el kell felejteni. Olyan sok a kondicionálás, ami nem csak kontraproduktív, de valójában romboló hatású az egyén számára. Olyan sok a vezető elvárás, ami oda vezet, hogy elkötelezd magad még mielőtt tudnád, hogy mit is csinálsz az életben, mielőtt még létrehoznád a Tudással való kapcsolatodat, amely egymagában tartja számodra a nagyobb életfeledatodat és sorsodat.

Isten soha nem fedné fel ezeket a dolgokat az intellektus előtt, az elme azon részének, amely kondicionálva van a világ által és annyira megbízhatatlan és olyan gyenge és más erők által oly könnyedén meggyőzhető. Nem, az ajándék a mélyebb részednek van adva, ami nem befolyásolható a világ által, melyet nem befolyásolnak a változó érzelmeid és hozzáállásaid, a változó indulataid, a reményeid, a félelmeid, az eksztázisod vagy a nyomorod. Ezek egyike sem befolyásolja. Ez mélyen [az elméd] óceánjában él, nem a viharos felszínén.

Így a Lépések a Tudáshoz megtétele alapvető fontosságúvá válik vagy az életed továbbra is hiábavaló törekvés lesz – emberek után való futás, ígéretek kergetése, ambíció kergetése, álmok kergetése, remény kergetése, mindegyik esetben a félelemtől való menekülés, rettegve attól, hogy elveszel és egyedül vagy, rettegve attól, hogy az életed soha nem fog összeállni.

A Tudás a vágy és a félelem birodalmán túl létezik és ezért megbízható. Ez az, amiért erős. Ez az, amiért változatlan és nem tudod megváltoztatni. Mindemellett ez képviseli a megváltást. Mindegy, hogy mit gondolsz vagy teszel vagy tettél vagy nem tettél, a megváltás ereje benned él.

Istennek nem kell a helyzetedet kitalálnia. A világegyetem Ura nem a te életedre összpontosít. De Isten beléd tette a Tudást, és ez tartja számodra a célt és az irányt. Ez fog rátalálni az emberekre, akiket meg kell találnod. Ez fog korrekciót, harmóniát és egyensúlyt hozni az életedbe, ha képes vagy azt felismerni, követni és alkalmazni, amikor az szükséges.

Ez az, ami egy új életet hoz létre – nem egy régi életet egy néhány fejlesztéssel; nem egy régi életet egy új hitrendszerrel; nem egy régi életet új ruhába bujtatva vagy egy díszes vallási magyarázatot mindenre; nem egy tragikus embert, aki sikkerre öltözött fel; nem egy magányos, elszigetelt embert, aki most társadalmilag elfogadható, mert a megfelelő dolgokat mondod és csinálod. Nem csupán egy hirdetőtábla vagy valaki más hitének. Itt egy nagy ígéret van számodra.

Isten törődik veled, mert Isten egy új életet nyújt számodra. Különben Isten hagyna mindenkit botladozni és elbukni és nem aggódna. Az emberek valójában ezt hiszik, mert ha azt hiszed, hogy Isten Kinyilatkoztatása évszázadokkal ezelőtt lett adva és Istennek semmi más mondanivalója nincs az emberiség számára, akkor arra a következtetésre kell jutnod, hogy Istent tényleg nem érdekli és semmi más mondanivalója nincs míg most az emberek, kollektívan ezzel a fordulópontal állnak szemben, amivel soha nem kellett szembe nézniük.

Hogyan fogsz megbírkózni a hanytló világgal? Hogyan fogsz megbírkózni a világegyetemből érkező kizsákmányoló fajok beavatkozásával, akik az emberi gyengeség és megosztottság kihasználásáért vannak itt? Hogyan fogsz megbírkózni a világban soha nem látott politikai és gazdasági változások skálájával? Ha őszinte vagy magaddal, végezetül el kell ismerned, hogy még csak fogalmad sincs. Pedig ez a világ állapota és amivel szembe kell nézned és veled együtt mindenkinek.

Isten az Új Üzenet részeként elküldi a felkészülést az Új Világnak. Isten elküldi neked a tervet és a felkészülést, hogy elkezd megalapítani az új életet. Ott van az Üzenet a világ számára és ezen belül mindenki számára. Aztán ott van az Üzenet az egyén számára, aki úgy érzi, hogy egy nagyobb életfeladata és rendeltetése van a világban. Neked kell eldöntened, hogy ez neked szól-e.

Nem Isten teremtette a ötleteidet és a hiedelmeidet. Nem Isten teremtette a preferenciáidat és a félelmeidet. Nem Isten teremtette az a világot, ami mindenki preferenciájának és félelméinek a terméke. Nem hibáztathatod Istent az emberiség szociális helyzeté miatt. Nem hibáztathatod Istent a kegyetlenség és a háborúk, a kizsákmányolás, a rabszolgaság és a szegénység miatt. Ez mind emberi alkotás, ami kapzsiságon és tudatlanságon alapul, valamint azon alapul, hogy nem elég ember járul hozzá eléggé az őket körülvevő világhoz.

De Isten teremtette a benned lévő Tudás jelenlétét, és csak Isten Új Kinyilatkoztatása teszi ezt nagyon világossá anélkül, hogy a történelem átfedése és az emberi értelmezés behomályosítaná a megértésedet. A közvetítés világos. Az Üzenet tiszta. A Forrásból kapod, egy olyan értelmezés helyett, ami évszázadokkal később lett adva emberi fogyasztásra.

Ahhoz, hogy egy új életed legyen, neked kell elvégezned a munkát. Ez nem egy varázslat, amit rád tesznek. Nem valami csodaszer bevételéről van szó, amitől minden más lesz. Ez nem egyfajta függőség vagy mámoros állapot.

Neked kell elvégezni a munkát. Neked kell kockáztatnod. Neked kell döntéseket hoznod. Neked kell kiábrándítanod másokat. Neked kell a saját céljaidból és törekvéseidből kiábrándulnod. Neked kell megváltoztatnod a terveidet.

Ez az, ahol erős leszel. Ez az, ahol önmagaddal egyesülté válsz. Ez az, ahol az elmédben lévő sok hang helyett egy hangot fogsz követni. Ez az, ahol minden más kötelezettséged és elkötelezettséged közül az igazi hűséged kiemelkedik.

Ez az, ahol visszanyered az erődet és magabiztosságodat. Ez az, ahol abbahagyod az ostoba viselkedést, az életed átadását buta és értelmetlen dolgoknak. Ez az, ahol tudni fogod, hogy kivel legyél és hogyan kell ellenállni a kísértésnek, ami másfelé vezet az életben.

Erőssé válsz, mert a Tudás benned van. Elviseled a nehézségeket, mert a Tudás benned van. Szembe tudsz nézni a fájdalommal és veszteséggel, betegséggel és még azoknak az elutasításával is, akik fontosak számodra, mert a Tudás ereje benned van. Amikor olyan valakivel találkozol, aki kifejlesztette ezt az erőt, a kapcsolatotok egy teljesen más szinten lesz – a világban rendkívüli – sokkal nagyobb dolgok megalkotására lesz képes, mint amit egyedül valaha is képes lennél előállítani.

Isten megadja az erőd forrását, de neked kell az útmutatást kivitelezned és neked kell kifejleszteni a személyes képességeidet, ami lehetővé teszi, hogy a Tudás kifejező eszközévé válj – az erő és a becsületesség embere, egy ember, aki másokat inspirál és magabiztosságot, kényelmet és írányt hozz másoknak.

Ez Isten Új Kinyilatkoztatása. Ez az, amire szánva lett. A világban most sok erős támogatónak kell lennie, vagy az emberiség egy nagy és meredek hanyatlással szembesül.