A Tiszta Vallás

Ahogy ez Isten Üzenethozójának, Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva 2013 Március 23-án, Boulder, Colorado

Nagy szerencsétlenség, hogy az embereket annyira elriasztja a vallás állapota és a vallás történelme ebben a világban – az összes általa előidézett erőszak, a korrupció, a félreértések és a zavarok. Ez azt mutatja, hogy mit csinálnak az emberek Isten Kinyilatkoztatásaival, amikor nem a Tudás hatalma vezeti őket magukban. Itt a vallás az állam eszközévé válik, erőforrás az ambiciózus emberek számára, egy másik megkülönböztetés, amelyet az egyik törzs használ egy másik elnyomásához vagy legyőzéséhez.

Természetesen ez elhajtotta az embereket és traumatizálta az embereket, még a mai időben is, arra a pontra, hogy Isten Új Kinyilatkoztatását egy tiszta formában kell megadni, Isten korábbi Kinyilatkoztatásainak nagy értéke, mélysége és bölcsessége, valamint a világban az emberi civilizáció építésében betöltött fontosságuk ellenére.

Mert Istennek újra beszélnie kell, mert az Üzenetet tisztázni kell. Tisztázni kell a vallás célját. És életed értelmét és célját ki kell emelni és tisztázni kell. Ellenkező esetben a vallás nagy problémává válik a világban, míg a kezdetektől nagyszerű megoldásnak lett szánva az.

Ha ezt elítélés nélkül nézed, látni fogod a Tudás [a mély spirituális elme] nagy szükségességét önmagadban. Mert Tudás nélkül mindennel visszaélsz. Visszaélsz a természettel; visszaélsz az elméddel; helytelenül fogod használni a tested, mert a zavar pozíciójából működsz. Nem tudva, ki vagy, miért vagy itt, és mit csinálsz, idegen hatalmak és külső befolyások fognak irányítani. Ilyen a Különválás tragédiája [a Forrásodtól] ez az egész világegyetemben létező tragédia.

Tehát egy nagy tisztázást kell adni a vallásnak és a vallás minden aspektusának – nagy tisztázásnak kell lennie Istenről; nagy tisztázásnak a megváltásról és arról, hogy ez mit jelent és hogyan érhető el; nagy tisztázás, amely egyesíti a világ összes vallását, mivel közös Forrásuk van.

Mi a vallás? Miért szükséges? Miért lehetetlen teljesen kioltani azt az emberi szívből és elméből? A vallás képviseli a mélyebb természeted kifejezését és a mélyebb természeted szüksége, hogy meglegyen ez a kifejezés az életben, hogy hangot és formát adjon ehhez, ami annyira nélkülözhetetlen és alapvető fontosságú ahhoz, hogy ki vagy, honnan jöttél és mihez fogsz visszatérni, amikor elhagyod ezt a világot. Alapvető fontosságú a mélyebb természetedhez és mindenhez, ami vagy valójában – mindaz, ami látható és nem látható, mind az életed megnyilvánulása és rejtélye.

A vallás nem ideológia. A vallás nem épület vagy szervezet vagy szervezetek hierarchiája. Lényegében ez az Isten mozgása benned, valamint közted és mások ténykedése között a világban. Mert Isten szolgálja a világot, belülről kifelé dolgozva az embereken keresztül.

Isten nem irányítja az időjárást vagy a Föld geológiai erőit. Isten mindezt mozgásba hozta az idő kezdetén. Ez mind önállóan működik. Számodra a kihívás az, hogy alkalmazkodj hozzá, és értelmesen és jótékony módon használd fel saját magad és mások számára. Ez természetesen lehetetlen lenne, ha a Tudás nem lett volna megadva neked – a nagy adomány, amely irányít téged, megvéd téged és felkészít egy nagyobb életre.

Az a tény, hogy a Tudást elfelejtették, vagy olyan nagy mértékben ismeretlen ezen a világon, a vallás dilemmáját hozza létre, mert a Tudás nélkül a vallás szabályokká és előírásokká, felszólításokká válik, és mindig az emberek elnyomásának egyik formájává válik. Ami kezdetben talán arra adott, hogy segítsen nekik gondolkodásuk és életük megszervezésében, szabályozásuk szorítókengyelévé válik és a szellemi fény kialszik életükből.

Ez nem Isten szándéka. Isten szándéka az, hogy az emberek felfedezzék a Tudás nagy adományát, amelyet a világegyetem Ura, a világegyetemben lévő számtalan vallásnak és fajoknak adományozott. De amikor a Tudás elveszik, a félelem és a képzelet veszi át a helyét. A zűrzavar uralkodik. Az emberek munkába vannak hajtva és szolgaságba való életre. Ilyen volt a helyzet az emberi család történelme során.

Így Isten most egy tiszta Üzenetet adott és alapjául biztosította a Lépéseket a Tudáshoz, tehát ez nem csupán egy újabb meggyőződés lesz a meglévő hiedelmekkel való versenyben, egy másik ideológia, amelyet meg kell védeni és megvitatni, és mások túlterhelésére vagy elnyomására kell használni.

Mert Isten nem az egyik fajnak vagy törzsnek vagy csoportnak, nem egyedül egy régiónak, hanem a világ minden népe számára megadta a Lépéseket a Tudáshoz, hogy a világ minden hit hagyományában felhasználható legyen, és elismerhető legyen mint Isten kulcs Üzenete Isten Teremtésének, amely a Különválásban él a fizikai valóságban.

Tehát mi a vallás mint intézmény vagy tanítási test? Alapvetően célja, hogy környezetet teremtsen és ösztönözze az embereket Isten Jelenlétének, Hatalmának és Kegyelmének megtapasztalását önmagukban, életükben, egymással és a világon belül.

Mit is jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a vallás célja az emberek eljuttatása a nagy adományhoz, a Tudás adományához, mert így Isten vezet téged és mozgat téged, és visszatart téged – továbbvisz téged, visszatart téged, a szavak és kifejezésen túli nagyobb erő. Az értelem kiterjedésén és birodalmán túl van.

Ez a tiszta vallás. Ez volt a szentek, a nagy alkotók és a humanitáriusok vallása. Megindítva egy nagyobb erő és hatalom hatására, az emberek életét és tapasztalatait meghatározó szokásos dolgokon túl, őket egy nagyobb erő indította, mint egy spirituális gravitáció, és arra készteti őket, hogy rendkívüli dolgokat tegyenek mások javára, túl a puszta kedvességen és szívességtételen vagy szolgálaton az emberek számára, példát mutatva, és ösztönözve és begyújtva a Tudás erejét másokban.

Elfelejtheted a híres tábornokok és nemzetek vezetőinek, híres politikusoknak, híres művészeknek a nevét is, ám a nagy szentek nevei felülkerekednek, mert a hozzájárulásuk volt a legnagyobb, a legtartósabb és legmélyebb. Ma is szolgálnak, nagy ajándékaik folyamatosan visszatükröződnek az emberi szív és elme révén, emlékeztetve az embereket, hogy akik ők, az nagyobb, mint elméjük és testük, emlékeztetve az embereket, hogy egy Nagyobb Valóság részei, azon túl, amiről érzékeik jelentést tehetnek.

Látod, ez a tiszta vallás működése, mert Isten az életedben dolgozó Tudás hatalma és jelenléte révén vált meg téged. Olyan mértékben, ahogy ez fel tudod ismerni, átadni magad és intelligensen követni, ez az, ahogyan Isten megvált téged.

Mert a Tudást nem köti a kultúrád vagy a hiedelmeid. A Tudást a tradíció nem köti. Meghaladja ezeket a dolgokat. Ily módon az emberek rendkívüli és titokzatos dolgokat tehetnek, olyan értéket és hasznokat teremtve, amelyek túlmutatnak az emberi megértésen. A nagy adomány demonstrációjává válnak.

A rituálé és az ideológia azonban értékes a példa vagy az út megteremtésében. Az embereknek szükségük van erre az induláshoz és arra használják, hogy elősegítsék életük kiegyensúlyozását, struktúrát és orientációt adjon nekik. Ez olyan, mint a felkészülés a repülésre, a repülőgép repülésére való felkészülés. Először tanulnod kell. Először orientálódnod kell. A repülőgép kormányának elfoglalása előtt tanulnod kell a fizikáról, a környezetről, a szelekről és a repülésről. Erre szolgálnak a rituálék és az ideológia, hogy tájékoztassanak és felkészítsenek a repülésre.

A repülés tapasztalata azonban más kérdés. Itt túllépsz az intellektuális megértés határain és belépsz a Rejtélybe – a Rejtély, amely tiszta és a világ által nem szennyezett, a Rejtély, amelyet a mágia vagy a romantika és a hatalom keresése nem irányít. Ez a tiszta Rejtély. Ez a tiszta vallás, mert itt közvetlenül kapcsolatba lépsz az Istennel olyan módon, amely létfontosságú és elemi számodra.

Nem használhatod ezt az erőt a magad számára. Nem azért van ott, hogy te kormányozd vagy irányítsd. Valójában azért van ott, hogy téged kormányozzon és irányítson. De ehhez az intelligenciádra van szükség. Ez megköveteli az öntudatosságodat. Felelősségre és korlátozásra, valamint mások iránti való igaz együttérzésre van szükség, különben nem fog megjelenni.

Ezért soha nem választották az ambiciózusokat. Ez az oka annak, hogy a nagy Üzenethozók az idők folyamán vonakodtak és vonakodva fogadták el az előttük álló nagy feladatot. Míg bárki más szeretné a vallást hatalomra vagy haszonra használni, az igaz Üzenethozók vonakodnak. Őszinték. Egyszerűek. Felkészültek a nagyszerű szolgálatra.

Az ideológián és hiten, valamint ezekről a dolgokról folytatott érveléseken és az ezekről a dolgokról folytatott állandó és végtelen vitán túl, hogy megpróbálj az elméddel valami olyat megérteni, ami az elme birodalmán és elérhetőségén kívül létezik, be kell lépned a tiszta vallásba. Akár légy Keresztény, Buddhista, Zsidó, Muzulmán vagy más hagyományhoz tartozó, vagy teljesen hagyomány nélküli, az Istenhez vezető út nyitva áll előtted.

Isten most újra szólt, hogy adjon egy világos utat, hogy világosságot nyújtson minden vallású és nemzetiségű ember számára, és hogy szemléltesse a nagy adomány, a Tudás adományának központi jelentőségét. Mert nem jöhetsz Istenhez kizárólag a hit alapján. Nem igazán javíthatod az életed vagy mások életét csak a hit által, mert nem mindenki osztja ezeket a hiteket.

Isten tudja, hogy nem minden ember fog egy tanítást követni vagy egy tanárhoz csatlakozni, függetlenül attól, hogy milyen nagyok. Isten tudja ezt, de az emberek össze vannak zavarodva.

Ez az ellenszere a vallás minden visszaélésének a világon. Ez a vallás nevében végrehajtott emberi kapzsiság, zavarodottság és elnyomás ellenszere. Itt az Isten meg van gyalázva. Isten Akarata és Célja becsmérelve van. Itt minden, ami szent és mélységes, elveszik és leromlik.

Te, aki meg akarod tudni az életed nagyobb célját és az ittléted jelentését, egy új tapasztalatodnak kell lenni az Isteniről, ha ezen eredmények és következmények miatt szenvedsz.

Ezért szólt Isten újra, nem azért, hogy felváltsa a világ vallásait, hanem felemelje és felkészítse őket a nagy változásra, ami a világra érkezik és az emberiség találkozására az intelligens élet világegyetemével. Mert látod, Isten korábbi Kinyilatkoztatásainak egyik sem képes erre. Ez egy Nagyobb Terv része, amely mindig messze túl fog mutatni az emberi megértésen és felfogáson.

Ez a Rejtély. Isten a Rejtélyben él. Az emberek a megnyilvánulásban élnek. Megpróbálják a Rejtélyt manifesztációvá tenni. De a Rejtély mindig a Rejtély.

Erővel és bátorsággal kell rendelkezned, hogy túllépj a vallás megnyilvánulásain. Nagyon őszintének kell lenned. A motivációidnak világosnak kell lenniük, különben nem leszel képes tovább folytatni. A tiszta vallás világosságot és tisztaságot igényel, ha oda akarsz lépni.

Ne alacsonyítsd le a vallási hagyományokat és szertartásokat, tanításokat és gyakorlatokat, mert ezek a kezdeteknél lévő embereknek vannak. Noha visszaélnek velük és félre lettek értve,eleinte struktúrát nyújtanak, ami sok ember számára nagyon hasznos lehet. De sajnos ezek a dolgok magává a vallássá váltak.

Az emberek azt tanítják, hogy ha nem hiszel egy adott előírásban vagy az antikvitás tanításai szerint, akkor nem leszel befogadva a Mennyországba. Isten mégis számtalan faj és vallás világegyetemetét igazgatja, így nyilvánvalóan, hogy nem a hit vagy az ideológia vezet át téged a küszöbön az Isteni Jelenlétbe.

Isten nem fog büntetni téged a kudarcaid miatt, mert Isten tudja, hogy Tudás nélkül csak zavarban lehetsz és hibákat, akár szörnyű hibákat is elkövethetsz.

Ezért annyira alapvető megtenni a Lépéseket a Tudáshoz, hogy mi a vallás valójában és minek kell lennie, mert az Isten itt vált meg – nem az elmédben, nem a gondolataidban, nem a hiteidben.Mert ha valaha is visszatérsz az Ősi Otthonodba, ahova végül is vissza fogsz, ott mindenféle hitü embert fogsz találni, akik teljesen más hitből jönnek, más világokból jönnek, az egész világegyetemből jönnek. El tudsz képzelni egy ilyen dolgot? Nem tudsz. Nem tudsz.

De a Rejtély az életedben van. A szívedben van. Nem válhatsz el tőle teljesen. Az emberek megpróbálják. Mindig nagyon elfoglaltak. Egy pillanatra sem akarnak nyugalomban ülni. Nem akarják igazán érezni, hogy mit éreznek az életükel kapcsolatban, különben krízisbe kerülnek. Mert a Jelenlét mindig ott van, vár, hív egy természetes vonzerővel.

Ez a tiszta vallás. De ahhoz, hogy ezt akár lehetségesnek, akár hasznosnak tekintsd, bíznod kell az emberi szívben. Ha úgy gondolod, hogy az emberek alapvetően gonoszak és hajlamosak a gonoszra, akkor a vallásra úgy fogsz tekinteni, mint a felhasználásuk és a karámba terelésük módja, az ostor megtörése felettük és kárhozattal és mindenféle kínzással és szenvedéssel való fenyegetés, ha nem követik azt, amit mondasz nekik. Az emberek azt gondolják, hogy ilyen Isten.

Egy teljesen irgalmas Isten teljesen irgalmas. Egy mindentudó Isten mindentudó. Isten tudja, a tudás hatalma és jelenléte nélkül nem tudod igazán vezetni az életed. Így Isten megadja a Lépéseket a Tudáshoz. Az ősi időkben meg lettek adva, de elfelejtették vagy elutasították őket, mert azok, akik a vallás felett uralkodtak, nem bíztak az emberi szívben.

De most az emberiség írástudó. Tudatában van bizonyos mértékben annak a nagyobb világnak, amelyben él. Már nem vagytok elszigeteltek, primitív törzsek. Noha hajlamaitok továbbra is primitívek és önpusztítóak, tudatában vagytok nagyobb dolgoknak.

Istennek fel kell készítenie téged a világra és a világon kívüli életre, valamint az egység mértékére, amelynek természetesen meg kell valósulnia az emberek között, ha az emberiség ezt a világot élhető helyként kívánja megőrizni és a szabadsága és önrendelkezése megőrzéséhez a világegyetemben, ahol a szabadság nagyon ritka.

A legmélyebb szükséged és magának a világnak a szüksége, amely Isten Új Kinyilatkoztatását a világba hozta. Ez az első ilyen fajta Kinyilatkoztatás több mint 1400 éve.

A Kinyilatkoztatás idején élsz. De meg kell értened a vallás különféle szintjeit. Van vallás, hogy gondját viselje az embereknek és táplálja őket. Van vallás a kultúra és a társadalom alapvető megszervezéséhez. Van vallási meggyőződés, amely bizonyos mértékben segíthet az embereknek. De akkor ott van a tiszta vallás, amely elvezeti az embereket a Tudással való kapcsolathoz önmagukban és a világegyetemben lévő Felsőbb Hatalmakkal, amelyet a világegyetem Istene irányít minden nép és nemzet jóléte érdekében.

Amikor belépsz ennek rejtélyébe, hátra kell hagynod a berögzült hiteidet, ideológiádat. Ahhoz, hogy ezt megtedd erővel, hittel és bátorsággal kell rendelkezned, különben a templom belső szentélyén kívül maradsz. Mert a hit nem vezet téged a minden élet Istenéhez. Nagyobb elkötelezettségre, mélyebb elkötelezettségre és egy nagy adomány által vezetett életre van szükség, amely ebben a pillanatban benned él.

Az emberek vitatkoznak ezzel szemben. Azt mondják: „Az emberekben nem lehet megbízni. Gonoszak. Korruptak. Kiestek a kegyelemből.” Ez nevetséges. A Különválás azért lett megteremtve, mert a Mennyország egy része meg akarta tapasztalni, így hát itt vagy. Ez túlságosan nagy és mély ahhoz, hogy valaha is meg lehessen érteni.

Elhagytad Istent, de Isten nem hagyott el téged. El vagy veszve a gondolataidban, félelmeidben, vágyaidban és az elfoglaltságaidban, de a Jelenlét veled jár. Mert van egy részed, amely soha nem hagyta el Istent, és ezt a részedet hívják Tudásnak.

Ezért fog téged Isten végül megváltani és mindenki mást, mert nem tudsz különválni a Forrásodtól. Élhetsz Különválásban. Élhetsz fantáziában. Élheted a degradáció és bűnözés és szegénység és az önbántalmazás életét, de nem tudod megszakítani a kapcsolatot.

Valamikor végül a belső hatalomhoz fogsz fordulni – kimerülten, frusztráltan, túlterhelten. Ehhez a hatalomhoz fogsz fordulni, és egy hosszú megváltási folyamat fog elindulni, másoknak a legegyszerűbb és legszerényebb módon történő szolgálatába állítva, hogy az értéked, a méltóságod és az önbecsülésedet vissza lehessen állítani. Mert nem tudsz visszatérni az Ősi Otthonodba egy nyomorult, bemocskolt lényként. És nem azért küldtek téged a világba, hogy csupán elveszítsd és elpazarold itt az életed.

Az elme fontos eszköz, de nem a végső igazság platformja. A hit és az ideológia hasznos lehet az elején, ám akadály a vége felé. Túl kell lépned a kövezeten a pusztába, mert ott van Isten. Meg kell tanulnod nyugotnak lenni. Meg kell tanulnod magadba hallgatni. Vissza kell fognod a szenvedélyeidet és a sérelmeidet és a dorgálásaidat, hogy megadd magadnak ezt az esélyt.

Ez a világban való létnek egy másfajta módja. Ez egy áldott módja a világban való létnek. És bár össze vagy zavarva és nem tudod, hogy mit csinálsz és a dolgok változnak, befordultál a sarkon. Elkezdted a visszatérést.

Isten tudja az utat Istenhez. Az emberek soha nem tudják az utat Istenhez. De nem kell tudnod az utat Istenhez, mert Isten tudja az utat. Neked csak nagy eltökéltséggel kell kérned és imátkoznod, hogy a kapcsolódás megkezdődhessen számodra, és meg kell tenned az Isten által biztosított Lépéseket a Tudáshoz és megtanítania, hogyan kell a benned lévő mélyebb hangra hallgatni – nem a kultúrád hangjára, a családod, a kapzsiságod vagy a félelemed, vagy a világ kapzsisága vagy félelme, vagy a világ minden olyan ereje, amely szentségtelen, de az igazi hangra. Ennek megtétele lesz a legtermészetesebb dolog számodra.

Ez a tiszta vallás. Gyakorolható a mecsetben, a templomban vagy a kápolnában, vagy bárhol. Várja, hogy válaszolj. Várja, hogy felismerd a nagy szükségedet, mert csak Isten tud betölteni és irányítani téged a világban. Függetlenül attól, hogy vallásos vagy-e, vallást gyakorolsz-e vagy sem, függetlenül attól, hogy hiszel-e a vallásban vagy sem, az Isten Terve meg fog menti, ha tudsz válaszolni.

Itt nincsenek vallási háborúk. Itt nincs vallási elnyomás. Itt minden vallás egymás mellett létezik, mert mindegyik ugyanazt a célt szolgálja. Mindannyian a szív mélyebb vágyát táplálják, ha igazak és hitelesek.

Most elhozunk a tiszta valláshoz, hogy magadba fogadhasd és lásd mennyire fontos ez ésmennyire központi szerepet játszik az életedben és sorsodban, a beteljesedésedben és valódi önkifejezésedben. Ez a Mennyország ajándéka számodra, egy nagyobb Forrásból származó ajándék – most olyan formában van adva, hogy meg tudod érteni és hatékonyan le lehet fordítani különböző nyelvekre; adva most a Menny Akaratával és Szándékával.

Szenvedsz, mert nem tudod miért lettél küldve és ki küldött és mit kell tenned ezt követően, hogy elkezd visszakapni az életed ezen tapasztalatát és megértését. Legyél gazdag vagy szegény, ez a zavar addig fog kísérteni, amíg valódi megoldást keresel.

Ezzel elkezdődik a szent elkötelezettség. Ezzel elkezdődik a szent visszatérés. Isten itt nem vesz el téged a világtól, hanem egy teljesen új módon hoz be a világba. Itt látod magad körül mindenhol a Tudás szükségét, és nem ítéled el az embereket a kudarcaik és a hibáik miatt. Itt a Menny kifejeződésévé válsz, ahogy erősíteni törekszel a Tudást másokban és a legalapvetőbb módon szolgálod az embereket, bárhol ahol szükséges, hogy ezt tedd.

Ha a vallás félrevezetett vagy összezavart, értsd meg ezeket a szavakat. Lásd meg ezt a nagy nyílást és lehetőséget számodra.Mert az Istennel való kapcsolatod a legfontosabb kapcsolat az életben, és amilyen mértékben el tudod fogadni és megtapasztalni azt és annak részese lenni, meghatározza, milyen messzire tudsz menni a kapcsolatban bárkivel. Ha nem tudsz meghitt lenni a benned rejlő hatalommal, hogyan lehetsz igazán intim bárkivel? Hogyan tudsz bízni, ha nem tudsz bízni abban, ami benned van? Hogyan tudsz nyitott lenni és megengedni, hogy valódi szereteted megjelenjen, ha nincs meg a benned lévő Tudás irányítása és hatalma?

Ez helyreállítja a magaddal való igaz kapcsolatodat, ami alapvetően a kapcsolatod a Tudással. Innen elkezded megkapni a támaszt és az alapot azokhoz a nagy kapcsolatokhoz, melyek szánva lettek neked az életben, melyek a felkészültséggel jönni fognak, mihelyt eléggé szabad vagy a múlttól, hogy fogadd őket és megértsd a jelentésüket.

Itt elkezded a tiszta vallást élni abban, amit mondasz és amit cselekszel és még amit gondolsz is. Ez a Hatalom nagyobb a világnál és a világban mindennél – nagyobb, mint a természet, nagyobb, mint a fizikai erők, amelyek mozgatják a világot. Mert most rátalálsz arra a részedre, amely időtlen és változatlan, amely szabadságot fog adni a haláltól és egy nagy állandóság érzetet, még a Földön való utazásod során is.

 

Share your experience

Your email address will not be published. Required fields are marked *