A Globális Vészhelyzet

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2015 Október 20.-án
Colorado állam, Boulder városában.

Az emberiség egy nagy globális változás küszöbénél áll, olyan mértékű világváltozásnál, melyet ezelőtt még soha nem látott, amit most az emberiség okozott a világ helytelen és túlzott kihasználásával, emberi tudatlansággal és emberi kapzsisággal. Ez egy olyan állapot most, amely minden ember életére kihatással lesz.

Bár kevesen vannak még ennek tudatában, ez egy globális vészhelyzet. Megváltoztattad az atmoszféra, a vizek és a termőföldek kémiáját. És most a világ változik – oly gyorsan változik, oly veszélyesen, oly módon változik most, hogy sokkal nagyobb hatással lesz rád, mint gondolnád.

Isten Üzenete a világhoz muszály, hogy ezt a vészcsengőt megszólaltassa és megadja a felkészülést az új világ valóságára. Ez az időszak és küszöb, amely sokakat hívni fog, hogy felül emelkedjenek az önmagukkal elfoglalt életükből, a személyes nyomorukból és zavarodottságukból, hogy egy veszélyben lévő világot szolgáljanak.

Ez az egyik oka annak, hogy beavatkozás történik a rajtad túl lévő világegyetemből, mert azok akik értékelik ezt a világot a saját maguk számára, felismerik, hogy mi történik. Ők már letesztelték a világ atmoszféráját. Ők értik mit tett az emberiség, a levegő, a vizeik és a termőföldjeik besszenyezésével. Mert ez számtalanszor megtörtént már a világegyetemben. Ezt ott jól megértett.

Így most egy verseny van folyamatban a világ irányításának átvételéért, hogy megőrízzék az e világon túliak használatára. Látod, ehhez közvetlenül kapcsolódnak.

Ez egy olyan mértékű globális vészhelyzet, amire még nem döbbentél rá. Meg van az ereje az emberi civilizáció elpusztításához. Meg van az ereje az evilágon túli beavatkozás generálásához. Meg van az ereje, hogy soha nem látott szintű káoszt okozzon itt.

Most egy benned lévő mélyebb erőt kell követned, mivel egyre növekvő súrlódás lesz körülötted és súrlódás lesz a világ minden táján, ahogy az emberi közösségek a töréspontik feszülnek, ahogy most az ősi ellenségeskedések elkezdenek túlcsordulni és bekebelezik a nemzeteket és régiókat, ahogy a fennmaradt erőforrásokért zajló versengések erőszakossá és veszélyessé válnak, soha nem látott konfliktust és elmérgesedést termelve.

Egyeseknek úgy fog ez tűnni, mint a világ vége, egy ősi prófécia beteljesedése, mintha ez mind Isten munkája lenne. De Isten nem szerzője ennek a globális vészhelyzetnek. Isten a tanú. Ez az emberi tudatlanság és önzőség és rövidlátás terméke és a jövő megértésének a hiánya és a cselekedetek következményei.

Istennek most figyelmeztetnie kell az emberi családot a nagy veszélyre, amit teremtett, a nagy csapásra, ami mozgásba lett hozva. Mert ezen az időn belül az emberiség fel tud készülni és enyhíteni tudja a cselekedetei következményeit.

Ha ennek nem tesz eleget, akkor az emberi civilizáció veszélyeztetve lesz – mindenhol, az összes nemzetnél. A gazdaságok romba fognak dölni. Több millió ember lesz munkanélküli. Több millió embernek kell elhagynia a szülőföldjét, ami kopárrá és lakhatatlanná vált.

Ezért kell Isten Új Kinyilatkoztatásának ezt a riasztót megszólaltatnia, muszály ezt a figyelmeztetést megadnia a világnak. Megváltoztattad a világ éghajlatát. Ez [most] magától változik. És folytatni fogja a változást. Aszályt és árvízeket és nélkülözést fog hozni. Tönkre fogja tenni a nemzetek gazdaságait, akiknek meg kell bírkózniuk a következményekkel és eseményekkel – a csapásokkal, melyek most egyre gyakoribbá és egyre pusztítóbbá fognak válni.

Ez az az időszak, amikor az emberiségnek egyesülnie kell a világ megóvása és a saját maga megmentése érdekében. Az Isten itt megadja a Figyelmeztetést, az Áldást és a Felkészülést, hogy megmentsd magad, megmentsd a nemzeted, megmentsétek a családokat és a közösségeket, hogy megmentsétek az emberi civilizációt.

Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy eluralkodjon a káosz, mert az felhasználná a világ maradék erőforrásait, egy olyan fokú elszegényedést hagyva, amit nehezen tusz elképzelni.

Az Angyali Sereg, akik felülnézik ezt a világot, előrelátták ennek az eljövetelét. És most olyan gyorsan közeledik, gyorsítva magát és tovább van gyorsítva az emberiség folyamatos, légszennyezésével, a vizek és a talaj szennyezésével – mozgásba lendítve olyan erőket, melyeket még nem is teljesen ismertek, mozgásba lendítve olyan változást és felfordulást eredményező erőket, ami az emberiség ellen fog működni, ami veszélyeztetni fogja most az emberiséget.

Ez az emberi civilizációért folytatott verseny. Ezt a versenyt muszály lefutni. Ez egy felhívás az emberi eggyüttműködésre és egyesülésre, hogy szembenézzen egy olyan valósággal, ami ezelőtt soha nem volt látott itt a Földön, az emberi civilizáció ideje előtt.

Isten tudja, mi jön. Az Angyali Sereg tudja, hogy mi jön, ha az emberiség nem készül fel. Mert ez számtalanszor megtörtént már a világegyetemben, ahol ritka és gyönyörű világok, mint amilyen ez is el lettek pusztítva és tönkre lettek téve az őshonos lakosság tudatlansága által, olyan szintig kihasználva, kifosztva és beszennyezve, amikor a természetes környezet hanyatlásnak indul.

Ezt nem engedheted meg magadnak. Ezt látnod kell. Ezzel szembe kell nézned. Meg kell, hogy legyen a bátorságod, az őszinteséged és az alázatod, hogy ezzel szembenézz. Csak egy nagy veszély, csak egy nagy nyomorúság, csak egy nagyszerű lehetőség az emberi egyesülésre és együttműködésre, ami most szükségből született, fogja Istent arra hívni, hogy újra szóljon a világhoz.

Későre jár. Az emberiség túl sokáig késlekedett. Ez egy olyan válság, amit előreláttak azok, akik jól informáltak és előrelátóak. Ne gondold, hogy van bármi olyan más probléma, amivel az emberiségnek szembe kell néznie, ami ezzel felveszi a versenyt amiről itt Mi ma szólunk. Ne gondold, hogy létezik [bármi] olyan nagy szükség vagy követelmény, ami felülmúlja azt, amiről itt Mi ma szólunk. Ez egy nagy figyelmeztetés. Rajtad múlik.

A világ tengerparti városait és kikötőit elöntheti a viz a következő 30 évben. A földek ki fognak száradni. A termés elvész. Soha nem látott szintű emberi vándorlások lesznek, nagy nyomorúsággal és konfliktusok kialakulásával. Ez a helyzet elsöprő lesz, ha az emberiség nem készül fel.

Ez a legfonosabb dolog a világban. Megköveteli az emberiség összes erőforrását, tehetségét, képességeit és együttműködését , hogy versenybe szálljon ezzel és bebiztosítsa az emberiség jövőjét egy olyan világban, ami mára már megváltozott és még nehezebbé és még veszélyesebbé vált. Ez lesz a legnagyobb emberi erőfeszítés e világ történelmében.

De az emberiségnek muszály egyesülnie. Be kell fejeznie a szüntelen konfliktusait és a romboló versenygését, hogy most együttműködjön, vagy a nemzetek dominóként fognak ledölni. És a válságuk annyira elsöprő lesz, meg fogja haladni az emberiség kapacitását, hogy megbirkozzon ezzel a jövőben, ha az emberiség nem tud vagy nem akar felkészülni. Erről Mi már többször is beszéltünk, de a válság növekszik. Fokozódik.

Isten szereti az emberiséget, vagy különben Isten elnézne a másik irányba és hagyná hogy a cselekedeteid keserű gyümölcsével szembenézzél és betetőzzön. De Isten szereti ezt a világot és szeretné egy szabad és fejlödő nemzetté tenni a világegyetemben, ahol ritka a szabadság és ahol olyan világok, mint ez, nagyon ritkák és nagyon nehéz rájuk találni.

Más földöntúli fajok szembesültek ilyen helyzettel. Ez jól ismert, és ezért van a Föld most kihasználva és a beavatkozás olyan eltökéltséggel folytatódik, az erőbevetés alkalmazása nélkül zajlik. Mert az a néhány nemzet, akik ebben részt vesznek, nem akarják tovább rombolni a világot konfliktusok által, és rá lesznek utalva az emberi munkára és együttmüködésre, hogy sikerüljön az ellenőrzést itt megszerezni. Nem akarják elpusztítani az emberiséget, hanem használni az emberiséget a saját céljaikra. És mivel a hódítás nem megengedett ezen a részén a világegyetemnek, más eszközöket kell keresni: megtévesztés és meggyőzés – sokkal nagyobb fegyverek, mint azt gondolnád.

Az emberek önmagukkal vannak elfoglalva. Önmegszállottak. A gazdagok a kapzsiság és a zavarodottság és csalódás hálójába estek bele. A szegények a túlélésért küzdenek egyre nagyobb nehézségekkel. A kormányok egy olyan valóság fenntartása mellett kötelezik el magukat, ami csak tovább rombolhatja a világot.

Ne gondold, hogy ez könnyű lesz. Ne gondold, hogy csak néhány dologra lesz szükség az emberiség jelenlegi haladási pályájának a megváltoztatásához. Ne gondold, hogy a megoldások egyszerűek és alapvetőek. Ezernyi megoldásra lesz szükség és neked csak egy pár van meg. A többit meg kell találni és ez nagy emberi erőfeszítésbe és együttműködésbe fog telni, hogy ez megvalósulhasson.

Egy globális vészhelyzetben élsz. Ne gondold, hogy ez nem fog téged érinteni és az életedet teljesen és mélyen befolyásolni. Tönkreteheti a gazdaságokat. Tömeges éhezéshez és halálhoz vezethet. Ezelőtt itt még soha nem látott szintű háborúhoz, folytonos háborúhoz vezethet. Olyan heves és folyamatos csapásokat hozhat létre, mintha a természet az emberiséget verné, veszélyeztetve most azáltal, amit [az emberiség] hozott létre – a világot, amit teremtett, a változást, amit teremtett, a pusztítást, amit teremtett – más életek és most saját maga számára is.

Ez minden nemzet és minden valláshoz szóló hívás. Isten megadta a felkészülés alapját, aminek meg kell történnie, ha az emberiségnek meg lesz a bátorsága és az elszántsága és az előrelátása, hogy lássa mit kell tenni, hogy megtegye azt, amit kell és kiépítse az együttműködést, amit ki kell építeni.

Nem elég csak a szegénység megszüntetésére koncentrálni, vagy nagyobb igazságot hozni oda, ahova szükséges, oly sok helyen. Nem elég csak okosabban használni a világot. Nem elég csak felhagyni a szennyezéssel.

Le kell hűtened a bolygót – egy olyan feladat, ami messze meghalad mindent, amit valaha is elértek, de megvalósítható. De ez meg fogja követelni az erőforrások radikális újraelosztását, az emberi akarat és cél átirányítását, az egész emberiség tudományának és képességének nagymértékű hasznosítását. Le kell hűtened a bolygót.

Ez [a globális vészhelyzet] meg fog változtatni mindent, amit most az emberiség csinál. Újra kell ültetned az erdőket és helyreállítani a talajt és megtisztítani a folyókat. Az embereknek egyszerűen kell majd élniük, mert a világ gazdagsága erre lesz elköltve.

Nincs hová bújniuk a gazdagoknak. Nincs igazi elszigetelés a kiváltságosoknak, mert az amijük van veszélyeztetve lesz az által, amiről itt Mi ma beszélünk.

Ez az Isten Nagy Szeretete, ami ezt a figyelmeztetést neked elhozza. Ne gondold, hogy bármilyen módon el van ez túlozva, mert Mi még nem is mindent mondunk el neked. És, Mi nem mondunk el neked mindent, mert még nincs meg rá a befogadó képességed, a bátorságod és az elszántságod, hogy halljad és szembenézz vele.

Sokan fogják figyelmen kívűl hagyni, amit Mi neked mondunk. Sokan nem fognak reagálni. És el lesznek mosva, amikor a Nagy Hullámok söpörnek – tudatlanok, felkészületlenek – mivel nem látták, hogy jön és nem fogadták meg a figyelmeztetést és nem ismerték fel a jeleket.

Változtasd meg az életed. Egyszerűsítsd le az életed. Használj olyan keveset a világ erőforrásaiból, amennyit csak tudsz. Működj együtt. Bocsáss meg. Tudjad, hogy mi történik a világodban. Lásd a nagy válságot, ami a horizonton túlról érkezik. Nézz tárgyilagos és őszinte szemekkel, annyi bátorsággal, amennyit össze tudsz gyüjteni.

Isten megadta neked a nagy erőt és elszántságot, hogy ehhez az alkalomhoz emelkedj – a legnagyobb alkalom az egész emberi történelemben, egy alkalom, ami minden egyes ember életét meghatározza és a gyermekeidét és a jövő generációkét. Isten megadta neked az erőt és az eltökéltséget a Tudás szintjén, a Tudás, ami benned él, mélyen az elméd felszíne alatt, az intellektusodon és az összes elfoglaltságán és panaszán túl.

Ez az a szint, ahol az embereknek be kell gyúlladniuk vagy nem lesz meg a bátorságuk és az elszántságuk, a bátorság vagy az őszinteség vagy az együttérzés, hogy valami ilyen jelentőségű dologgal nézzenek szembe. És ezért adja oda neked Isten a kulcsot, a titkos összetevőt, azt az egy dolgot, ami külömbséget tesz – külömbséget az egyéni életedben és külömbséget az egész emberiség életében. Mivel Isten egy mélyebb Tudást helyezett beléd. És ez nincs megrontva vagy beszennyezve a világgal és annak az összes illúziójával és tragédiájával, a nyomorával és a lealacsonyításával.

Isten megadta neked az erőt, amire szükséged lesz és, amit Isten megadott az Új Kinyilatkoztatásában a világ számára, talán a legfontosabb Kinyilatkoztatás, ami valaha is adva lett – adva van most az emberiség önmagától való megmentéséért, adva van most az emberi civilizáció megmentéséért, adva van most, hogy megváltsa mindazokat, akik reagálni tudnak rá, adva van most nagy sürgősséggel, nagy figyelmeztetéssel, de ugyan csak a Teremtő nagy Áldásával. Mert Isten nem akarja azt látni, hogy elbuksz a szükség legnagyobb órájában.

Ne húzódj vissza a félelemteli kis életedbe. Ne lépj vissza az árnyékba. Ne foglald le magad kis dolgokkal vagy ostoba románcokkal, melyeknek nem haladnak sehová a változó világban.

Ez egy felhívás, hogy felemelkedj a történelem legnagyobb eseményéhez. Ez egy annyira nagy és mélységes szükség felhívása, [amit] ha felismernél, még ha csak részlegesen is, teljesen megváltoztatná a prioritásodat, a cselekedeteidet és a szándékaidat.

A változások Nagy Hullámai fel fogják fedni az emberi korruptciót, az emberi ámítást, az emberi tudatlanságot és hülyeséget. De ugyancsak meg van az erejük, hogy egy olyan nagy erőt generáljon, hogy az emberiség nagyobb ereje, magasabb célja és a Teremtő nagyobb támogatása beaktiválódjon és ez a világ nagyobb szolgálatába legyen állítva.

De ahhoz, hogy meglásd a megoldást, meg kell látnod a kihívást. Meg kell látnod a globális vészhelyzetet. És részese kell, hogy légy, mert te része vagy. Meg kell találnod a te helyed és a te szereped. A Kinyilatkoztatásnak kell felkészítenie téged. Meg kell szerezned a látáshoz a szemeket és a halláshoz a füleket. Ha ezt meg tudod tenni, akkor az egyéni szereped elkezd majd lassan kialakulni, ahogy az életedet rendbe teszed és ahogy megszerzed a látást, hogy meglásd mi zajlik a világodban és az életedben.

Ne keresd a megvilágosodást. Ne akarj megmenekülni, mert nincs menekvés. Csak hozzájárulás és együttműködés van, vagy kudarc és katasztófa.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *